Index Vakbarát Hírportál

Betiltották az elefántcsont-kereskedelmet Kínában

2018. január 2., kedd 15:21

Kína a világ egyik legnagyobb felvevőpiacaként volt számon tartva, ahol az elefántcsontokból készült termékek státusszimbólumnak számítanak. 2018-tól viszont tilos az elefántcsonttal és a belőle készült termékkel kereskedni.

Becslések szerint évente 30 ezer afrikai elefántot vadásznak le az orvvadászok.

Öröm volt látni, ahogy bezáródik a világ legnagyobb elefántcsont-piacának az ajtaja. 

- nyilatkozta a WWF (Természetvédelmi Világalap). A lépés a Föld elefántpopulációjának a megvédésére irányuló erőfeszítések egyik fő eredménye.

A tilalom 2017 utolsó napján lépett hatályba, de már előtte számos elefántcsont-kereskedelemre szakosodott boltot bezártak. A törvénynek már a életbelépése előtt megfigyelhető volt a hatása: az elmúlt évben 65 százalékkal csökkent a nyers elefántcsontok ára. A szabályozás széles körű megismertetéséhez több nyilvános figyelemfelkeltő kampány is lezajlott olyan hírességek közreműködésével, mint David Beckham vagy Edward Norton.

Aggodalomra ad viszont okot, hogy az új törvények Hongkongra nem vonatkoznak, ami szintén az elefántcsont-kereskedelem egyik központja, illetve kérdéses hogy Kína mennyire tudja visszaszorítani az illegális feketepiacok működését.

Az elefántcsont nemzetközi kereskedelme 1990 óta tiltott.

Forrás: BBC

Rovatok