Index Vakbarát Hírportál

Putyin eltiltott kihívója fellebbezett

2018. január 3., szerda 15:03

"Panaszt nyújtottunk be a legfelsőbb fellebbviteli bírósághoz" - jelentette be Ivan Zsdanov, Alekszej Navalnij szóvivője. Navalnijt ugyanis egyszerűen kirúgták az orosz elnökválasztásról, előbb a Központi Választási Bizottság döntött, hogy az ellenzéki politikus nem indulhat a március 18-ra kitűzött oroszországi elnökválasztáson, majd az orosz legfelsőbb bíróság helybenhagyta azt.

"A panasz kivizsgálásának időpontja még nincsen kijelölve, de úgy gondolom, hogy az elkövetkező napokban tanácskoznak róla" - mondta a szóvivő.

A választási bizottság arra hivatkozva utasította el a 41 éves politikus bejegyzési eljárásának megkezdését, hogy gazdasági bűncselekmény miatt 2017-ben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, ezért tíz évig nem indulhat jelöltként választásokon. Navalnij ezzel szemben azzal érvelt, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) neki adott igazat az elítéltetése ügyében, és nem vesztette el passzív választójogát.

Az EJEB tavaly október közepén kihirdetett ítélete szerint ugyanis 2014-ben Oroszországban önkényesen ítélték el Navalnijt és testvérét, Oleget. Az ellenük csalás és pénzmosás miatt indított eljárás túlzó, tisztességtelen és észszerűtlen volt, a hatóságok kifejezetten a vádlottak kárára alkalmazták a büntetőjogot - mondta ki akkor az EJEB.  Vlagyimir Putyin orosz elnök leghangosabb bírálójának számító ellenzéki ügyvéd három és fél évi felfüggesztett börtönbüntetést kapott, fivérét pedig ugyanilyen időtartamú letöltendő szabadságvesztésre ítélték, amiért a vádak szerint megkárosították az Yves Rocher francia kozmetikai cég oroszországi leányvállalatát.

A szóban forgó orosz cég pénzügyi igazgatója azt közölte, hogy semmilyen kárt nem szenvedtek el az elítéltek miatt, írja az MTI.

Rovatok