Index Vakbarát Hírportál

Lefújták az amerikai–dél-koreai hadgyakorlatot

2018. január 4., csütörtök 17:08

Nem tartja meg az Egyesült Államok és Dél-Korea a februári phjongcshangi téli olimpia idejére tervezett közös hadgyakorlatát. Erről egyezett meg csütörtökön telefonon az amerikai és a dél-koreai elnök az MTI szerint.

A dél-koreai elnöki hivatal közlése szerint Donald Trump amerikai elnök arról tájékoztatta Mun Dzseint, hogy Washington magas szintű delegációt fog küldeni a téli olimpiára, a delegációval utazik majd az elnök több családtagja is.

Trump azt is elmondta, bízik abban, hogy eredményesek lesznek a két Korea közötti tárgyalások.

A Pentagon szóvivője, Rob Manning közölte, a védelmi minisztérium támogatja az elnök döntését, és mindazt, ami az Egyesült Államok és Dél-Korea szövetségének érdekeit szolgálja.

Az évente rendszeresen megtartott hadgyakorlat elnapolására azután került sor, hogy Kim Dzsongun észak-koreai vezető újévi beszédében, békülékenynek mutatkozva párbeszédet javasolt Dél-Koreának, és felvetette, hogy küldöttséget küldene a téli olimpiai játékokra is. A szöuli vezetés azonnal válaszolt, és már a jövő hétre késznek mondta magát egy, a két ország határán tartandó találkozóra. Szerdán kétéves szünet után helyreállították a két Korea közötti forródrótot is.

Rovatok