Index Vakbarát Hírportál

Nukleáris háborúra felkészítő eligazítást tart az amerikai járványügyi hivatal

2018. január 5., péntek 19:29

Az amerikai járványügyi hivatal (a nevével ellentétben mindenféle egészségügyi vészhelyzettel foglalkozik, az egyik legfontosabb egészségügyi szervezet Amerikában) minden hónapban tart általános tájékoztató eligazításokat a profiljába vágó és közérdeklődésre számot tartó témákban. A legutóbbiak például a Hepatitis C veszélyeiről, illetve a gyerekkori védőoltások fontosságáról szóltak. A hivatal most közzétette a következő ilyen esemény részleteit: január 16-án lesz, és a téma: hogyan reagáljunk egy atomcsapásra.

Bár az esemény felvezető szövege rögtön azzal kezd, hogy egy ilyen csapás amerikai földön nagyon valószínűtlen, az amerikai sajtó rögtön ráugrott a témára, illetve annak az időzítésére. A Donald Trump és Kim Dzsongun között hónapok óta tartó twitteres odamondogatás ugyanis egy ideje már abban a fázisban van, hogy kölcsönösen konkrét atomcsapással fenyegetik a másikat. "Ott a nagy piros gomb az íróasztalomon, egy karnyújtásnyira" - írta legutóbb az észak-koreai diktátor, mire az amerikai elnök azzal felelt, hogy az ő piros gombja sokkal nagyobb, erősebb, és működik is.

A CDC egyelőre nem adott választ a kérdésre, hogy a fokozódó észak-koreai feszültség miatt időzítette-e most januárra ezt a témát. Az eligazításon egyébként arról lesz szó, hogy egy esetleges atomcsapás esetén mi a teendője a szövetségi, állami, és helyi hivataloknak, illetve a lakosság mit tehet a saját érdekében. Például 24 órán belül húzódjon valami menedékbe.

Rovatok