Index Vakbarát Hírportál

Izrael kiadta a kitiltott szervezetek listáját

2018. január 7., vasárnap 18:50

Az izraeli stratégiai ügyek minisztériuma vasárnap közzétette azoknak az Izrael bojkottálását követelő szervezeteknek a listáját, melyeknek tagjait nem engedik be az ország területére - írja a helyi média alapján az MTI. Összesen húsz olyan külföldi szervezet aktivistáit tiltották ki Izraelből, amelyek az Izrael-ellenes BDS (Boycott, Divestment and Sanctions, azaz Bojkott, megfosztás és szankciók) mozgalmat szervezik, támogatják. 

A listán európai, észak- és dél-amerikai egyesületek, valamint egy dél-afrikai, és egy nemzetközi szervezet szerepel, köztük van a baloldali Jewish Voice for Peace, vagyis Zsidó Hang a Békéért nevű csoport is. 

Védekezésből támadásba mentünk át

- ezt mondta a kitiltásról Gilád Erdán belbiztonsági és stratégiai miniszter. "A bojkottpárti szervezeteknek tudniuk kell, hogy Izrael Állam ellenzi őket, és nem engedi meg, hogy belépjenek a területére, hogy kárt okozzanak állampolgárainak".

"Ezek az emberek arra igyekeznek kihasználni a törvényt és vendégszeretetünket, hogy Izraellel szemben cselekedjenek, és rágalmazzák az országot. Minden eszközzel küzdök ez ellen"- nyilatkozta a feketelista gyakorlati végrehajtásáért felelős Arije Deri belügyminiszter. 

A BDS támogatásáért korábban már többektől megtagadták a határon a belépést. Isabel Phiri Svájcban élő malawi állampolgárt, az Egyházak Világtanácsa vezető tisztségviselőjét 2016 decemberében felültették egy visszafelé tartó járatra, miután a Ben-Gurion repülőtérre érkezett. A belügyminisztérium szerint ez volt az első eset, amikor Izrael nyilvánvalóan megtagadta egy turistától a belépést Izrael-ellenes tevékenysége miatt.

A hatóságok hónapokig nem adták ki a feketelistát, noha a stratégiai ügyek minisztériuma és a belügyminisztérium meghatározta, hogy miféle szempontok alapján tiltják meg valakinek a belépését. A listán szereplő szervezetek vezetői, valamint tisztséget nem viselő fontos aktivistái nem léphetnek be, valamint olyan külföldi közszereplők sem, akik aktívan és folyamatosan propagálják az Izrael-ellenes bojkottot.

Rovatok