Index Vakbarát Hírportál

Román kormányfő: Ha kiteszik a székely zászlót, akkor azok is lógni fognak, akik kitették azt

2018. január 11., csütörtök 16:10 | aznap frissítve

Mihai Tudose román miniszterelnök a Realitatea TV-nek adott interjúban beszélt a romániai magyar pártok autonómiaelképzeléseinek összehangolásáról szóló találkozójáról. A Transindex beszámolója szerint azt is kijelentette, hogy

ha a székelyföldi intézményekre kiteszik a székely zászlót, akkor azok is lógni fognak akik kitették azt. A székelyek autonómiájáról szó sem lehet.

Az MTI szerint a műsorban ezek a részek a rossz telefonkapcsolat miatt alig voltak érthetőek, de azóta nyilvánosságra hozták a beszéd leiratát. Az MTI szerint Tudose arra utalt, amikor korábban próbáltak kitűzni egy zászlót, de szerinte világossá tette, hogy „ha az a zászló lobogni fog a szélben, akkor ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is."

Porcsalmi Bálint, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke a nyilatkozat visszavonására, és bocsánatkérésre szólította fel a miniszterelnököt.

Porcsalmi a Maszol.ro szerint a Twitteren és a Facebookon is kirakott nyilatkozatában felelőtlennek és a miniszterelnöki tisztséghez méltatlannak minősítette a román kormányfő szerdán késő este tett nyilatkozatát. Szerinte „a primitív és középkori viszonyokra jellemző" szavaival a miniszterelnök „leplezetlenül megfenyegette a székelyföldi magyar közösséget".

Szerinte a miniszterelnök egyetérthet, vagy sem egy politikai nyilatkozattal vagy projekttel, de „nem küldheti akasztófára azokat, akikkel nem ért egyet." Szerinte vagy félretájékoztatták, vagy semmit nem értett meg az RMDSZ javaslatából, hogy kezdődjön őszinte párbeszéd a románokkal az autonómiáról.

Az MTI szerint Tudose arról is beszélt, hogy nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös állásfoglalást írt alá az erdélyi magyar autonómiaelképzelések összehangolásáról. „Egy zászlókitűzési kísérlet, hogy mi rájuk vessük magunkat, hogy nekik aztán legyen okuk ránk vetni magukat" – mondta.

Szerinte nem szabad figyelmen kívül hagyni a magyar pártok felvetését, alábecsülni sem kell, de túlságosan nagy jelentőséget sem kell tulajdonítani neki, mert a célja az, hogy marakodással teljen el az Erdély és Románia egyesülésének kinyilvánításának centenáriumi éve. Hozzátette, hogy szerinte a magyar pártok nem képviselnek jelentős politikai erőt Romániában.

Tudose csütörtökön azzal próbálta pontosítani előző esti nyilatkozatát, hogy románként és kormányfőként elutasít bármiféle tárgyalást Románia valamely részének az autonómiájáról. Azt mondta, az autonómia sérti Románia alkotmányát, amely már az első paragrafusában biztosítja a román állam egységes és oszthatatlan voltát.

Erre reagált Borboly Csaba, az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának elnöke, aki az alkotmány 6. cikkelyét idézte. Eszerint az állam elismeri és biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez. „Márpedig a székely zászló identitásunk kifejezésének egyik fő eleme, amelyről nem mondunk le" – jelentette ki a politikus, aki a székelyföldi Hargita megye önkormányzatát vezeti.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a 444-nek

vérlázító dolognak, fölháborítónak

nevezte Tudose szavait. Azt mondta, hogy bocsánatkérésre fogják felszólítani. „Minden erdélyi magyar embertől bocsánatot kell kérnie. Ez a stílus, ez a tónus az Európai Unióban és az európai politikában megengedhetetlen."

Rovatok