Index Vakbarát Hírportál

Újratárgyalják a németországi saríarendőrség ügyét

2018. január 11., csütörtök 23:39

A német szövetségi legfelsőbb bíróság csütörtökön újratárgyalást rendelt el a németországi Wuppertalban 2014-ben feltűnt önjelölt vallásrendőrség ügyében, írja az MTI.

A döntés azért született, mert a testület szerint a wuppertali tartományi bíróság helytelenül döntött abban a kérdésben, hogy a per hét vádlottja által viselt, Shariah Police feliratú, narancssárga láthatósági mellény egyenruhának minősül-e.

2016 novemberében az az ítélet született, hogy a viselet nem számít egyenruhának, vagyis alaptalan az egyenruhával való visszaélés vádja, holott az ügyészség álláspontja szerint a viselet félelmet keltő a kívülállók számára.

2014-ben az Index is beszámolt arról, hogy Wuppertalban 19 és 33 év közötti férfiak – Shariah Police feliratú öltözékben – játéktermekben, török üzletekben, szoláriumokban jelentek meg, ahol a vendégeket például arra szólították fel, hogy ne igyanak alkoholt.

Megjelentek szórakozóhelyeknél is, és megpróbálták lebeszélni az oda igyekvőket, hogy belépjenek. A belvárosi utcákon szórólapokat osztogattak, amelyeken az állt, hogy tilos a zenehallgatás, a koncertlátogatás, a kábítószer-fogyasztás és a prostitúció.

Rovatok