Index Vakbarát Hírportál

Szaúd-Arábiában mától nők is szurkolhatnak a stadionokban

2018. január 12., péntek 22:26

Szaúd-Arábia történetében először nők is bemehettek a stadionba szurkolni egy labdarúgó-mérkőzésen Szaúd-Arábiában - írja az MTI.

A helyi média fotóin zöld-fehér sálat a nyakuk köré tekerő, amúgy a szokásos fekete, földig érő leplet és fátylat viselő nők ülnek a dzsiddai Abdalláh Király Stadion lelátóján, az élvonalbeli al-Ahli és al-Batin bajnoki mérkőzésén.

Az interneten keringő videókon látszik, hogy a kezdéskor még szinte üres volt a 62 ezer néző befogadására alkalmas dzsiddai aréna, a lelátó később kezdett megtelni. Később az is látszik, hogy férfiak és nők azonos szektorban ülnek, és együtt biztatják, éltetik kedvenceiket.

A muzulmán királyság sportügyekért felelős hatósága már korábban közölte, hogy három arénát készítenek elő a női drukkerek érkezésére - a következő napokban még a fővárosban, Rijádban, valamint Dammámban mehetnek be a nők is a találkozóra. A péntek esti meccsen a stadion felső lelátóján egy 14 ezres részt tettek - a megfogalmazásuk szerint - családbaráttá, s egy helyi újság szerint elővételben legalább 1200 családi jegy kelt el.

A stadionok megnyitása a nők előtt a társadalmi reformok egyike a konzervatív országban. Idén nyártól például már autót is vezethetnek egyedül, ami szintén a koronaherceg Mohammad bin Szalman Vision 2030 programjának része. Viszont nők továbbra se nyithatnak bankszámlát, nem utazhatnak külföldre, illetve plasztikai műtétre csak akkor jelentkezhetnek, ha a férjük arra külön engedélyt ad. 

Rovatok