Index Vakbarát Hírportál

Trumpnak nem tetszik a londoni nagykövetség, nem hajlandó elutazni az átadására

2018. január 12., péntek 08:11

Donald Trump twitteren mondta le februárban esedékes nagy-britanniai hivatalos útját, melyen a Theresa May-jel való találkozóján túl megnyitotta volna az amerikai nagykövetség új épületét is. Az elnöknek pont ez utóbbi programmal van baja; azt sérelmezi, hogy elődje, Barack Obama feleslegesen adta el az előző épületet luxushotelnek, és pazarlóan döntött, amikor még első elnöki évében rábólintott egy 1,2 milliárd dollárba kerülő, modernista kocka felépítése mellett a Trump szerint "félreeső" dél-londoni Vauxhall kerületben.

Ez egy rossz üzlet volt. (...) Azt akarták, hogy elvágjam a szalagot - NEM!

Egyébként a követségi épületről még Obama hivatali idejének megkezdése előtt, a republikánus George W. Bush alatt született meg a döntés a Fehér Házban. 

A BBC összeállítása szerint Trump és az őt még tavaly meghívó Theresa May brit miniszterelnök egy újabb időpontról egyeztetnek. Azonban kétséges, hogy a halasztás valódi okát - az érkezése alkalmából borítékolható százezres tiltakozó akciókat - tudják-e hárítani. A BBC úgy tudja, hogy az újratervezett programba beillesztenének egy királynővel elköltött ebédet is.

Egyébként Trump a konzervatív May-jel november végén igazi twitter-beefbe keveredett, amikor a brit kormányfő figyelmeztette kollégáját, óvatosan retweetelje azokat a tartalmakat, melyeket a gyűlöletbűncselekmény miatt vád alatt is álló Britain First nevű brit náci csoport egyik vezetője posztol. A szélsőjobboldallal egyébként is sajátos viszonyban álló Trump a jóindulatú intelemre persze azonnal felkapta a vizet, és azzal rontott neki May-nek, hogy 

Ne velem foglalkozz, inkább a radikális iszlamista terroristákkal, akik az Egyesült Királyságban működnek. Mi jól megvagyunk!

Rovatok