Index Vakbarát Hírportál

Két éven belül hazatelepítik a Bangladesbe menekült rohingjákat

2018. január 16., kedd 09:43

Banglades és Mianmar megállapodott abban, hogy - a feladat ismeretlen dátumú elkezdésétől számítva - két éven belül hazatelepítik a Bangladesbe menekült muszlim rohingjákat - közölte kedden a dakkai külügyminisztériumra hivatkozva az MTI. Banglades öt tranzittábort létesítene a területén a hazatelepítendők számára, és onnan szállítanák őket folyamatosan át két mianmari fogadótáborba.

Korábban a mianmari kormányszóvivő azt mondta: az elmenekültek folyamodhatnak majd állampolgárságért, ha bizonyítani tudják, hogy korábban ott éltek. A táborok létesítéséért felelős mianmari hivatal a múlt héten közölte, hogy készen áll a két fogadótábor, ahol elvégzik a visszatérők ellenőrzését. Mianmar és Banglades novemberben írt alá egy egyezményt, amelyben kilátásba helyezték a rohingják hazatérésének lehetőségét.

Arakánból 650 ezer rohingja menekült el augusztus óta Bangladesbe a mianmari hadsereg tisztogató műveletei miatt. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint a szövetségi államban az etnikai tisztogatás iskolapéldája történt. A területen mintegy egymillió rohingja élt gyakorlatilag teljes jogfosztottságban, mert a mianmari vezetés bangladesi illegális bevándorlónak tekinti őket, és állampolgárságot sem volt hajlandó adni nekik.

A rohingja menekültek helyzetéről itt olvashat részletesen:

Rovatok