Index Vakbarát Hírportál

Hillary Clinton megvédte a zaklató beosztottját

2018. január 26., péntek 23:54

Szexuális zaklatással vádolták Hillary Clinton egyik tanácsadóját, az elnökjelölt viszont úgy döntött, nem rúgja ki a megvádolt munkatársat - írja a New York Times. Az eset még Clinton 2008-as kampánya alatt történt, a szóban forgó tanácsadó pedig Burns Strider volt, aki vallási kérdésekben segítette a demokrata jelölt kampányát. 

Stridert az egyik, a kampánycsapatban dolgozó nő azzal vádolta meg, hogy fogdosta, csókdosta és szuggesztív levelekkel bombázta őt. A nő ezt jelezte a feletteseinek, Patti Spolis Doyle kampányfőnök pedig, más tanácsadókkal együtt azt javasolta Clintonnak, hogy váljon meg Stridertől. A vallásügyi tanácsadót kötelezték arra, hogy vegyen részt egy szexuális zaklatással foglalkozó trainingen, lefokozták és a fizetését is visszatartották egy ideig, de a kampánycsapat munkatársa maradt addig, amíg Clinton ki nem szállt az elnökségért folytatott versenyből. 

Az ügyben az érintettek nem nyilatkoztak, mindössze a kampánycsapatot képviselő ügyvédi iroda adott ki egy közleményt, amely szerint komolyan vették a zaklatási vádat, de megvoltak a belső eljárások és szabályok arra, hogy ezt hogyan kezeljék anélkül, hogy kirúgják Stridert. 

Mindez elég kellemetlen lesz a Clintonnak és valószínűleg az egész Demokrata pártnak a #metoo kampány közepén, főleg, hogy Clinton nagyrészt azzal kampányolt Donald Trump ellen, hogy a republikánus jelöltet is több nő is zaklatással vádolta meg.

Rovatok