Index Vakbarát Hírportál

Egykori gerillavezérből is lehet elnök Kolumbiában

2018. január 28., vasárnap 07:40

Elindította szombaton választási kampányát a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű gerillacsoportból lett párt Bogotában, melynek vezetője az elnökválasztáson is indul.

A szervezet több mint ötven éven át folytatott fegyveres harcot a mindenkori hatalom ellen, aztán belefáradtak a forradalomcsinálásba, és több éven át tartó tárgyalássorozat után, 2016-ban kötöttek békemegállapodást a bogotái kormánnyal. A párt valamiért a nem éppen túl barátságosan hangzó FARC rövidítést megtartotta ugyan, de az új nevük Alternatív Forradalmi Közösségi Erő lett.

Elszánt vagyok, hogy az élére álljak annak a kormánynak, amely beindítja egy új Kolumbia megszületését

- hangoztatta hívei előtt, Bogotá egyik munkásnegyedében a mozgalmi nevén csak Timocsenkóként ismert Rodrigo Londono egykori gerillavezér. A párt programja ingyenes felsőoktatást és jobb, a tömegeknek is elérhető egészségügyi ellátást ígér, ezt a gazdagokkal fizettetnék meg. Utak építését, az elektromos hálózat bővítését is ígérik, valamint több pénzt tudományos kutatásra is.

Az elnökválasztás mellett a FARC a törvényhozási választásokon is indul. Hetvennégy jelöltet állítanak, s abban bíznak, hogy sikerül tíznél több képviselői helyet megszerezniük. A 2016-os békemegállapodás feltételeiben szerepelt, hogy 2026-ig legalább ennyi helyük van a képviselőházban, de ennél mindenképpen többre számítanak.

A kolumbiaiak közül sokan nem olyan forradalmi gerillaszervezetnek tartják a FARC-ot, mint amilyennek a pártvezetés szereti beállítani magát. A FARC ugyanis évtizedeken át úgy működött, mint egy maffia és egy terrorszervezet keveréke: tagjai pokolgépes merényleteket hajtottak végre, embereket raboltak el és kábítószer-kereskedelemből finanszírozták magukat.

Az országban erősek azok a hangok, miszerint a FARC tagjainak a börtönben a helye, nem a parlamentben. A legutóbbi felmérések szerint ennek megfelelően a párt támogatottsága nem igazán magas.

Rovatok