Index Vakbarát Hírportál

Telefonálás közben előzött a buszsofőr, 45-en meghaltak Indiában

2018. január 30., kedd 13:58

Folyóba zuhant egy busz a kelet-indiai Nyugat-Bengál szövetségi államban, 45 ember életét vesztette, írja az MTI. A halálos áldozatok között van két gyerek is. A balesetet 12 utas élte túl.

Az egyik túlélő elmondása szerint

a busz sofőrje éppen telefonált, és csak egy kézzel kormányzott, miközben egy másik járművet előzött a hídon. A manőver közben elvesztette uralmát a busz fölött, és az a híd korlátját áttörve a csatornába zuhant.

A buszt darukkal emelték ki a folyóból, a holttestek többségét a busz belsejében találták meg. A mentési munkálatok még tartanak, búvárok kutatnak a vízben az áldozatok után.

A tragédia után egy csoport kövekkel dobálta meg a kiérkező rendőröket, mert szerintük túl későn mentek a helyszínre. A rendőrök könnygázt vetettek be a csoport feloszlatására.

Rovatok