Index Vakbarát Hírportál

Kiszórja bútorait a párizsi Ritz

2018. január 31., szerda 22:11

Több ezer régi bútorát és műtárgyát árverezi el a párizsi Ritz Hotel áprilisban, írja az MTI. Az aukció több napon át fog tartani, a tárgyak összértékét 1,5-2 millió euróra becsüli a francia Le Figaro.

Az 1989-ben (Cesar Ritz által) alapított szálloda a több évig tartó renoválás után 2016 nyarán nyitott újra, a felújítás után azonban több bútornak nem maradt hely, ezeket viszik most aukcióra.

A párizsi Ritz az évek alatt számos hírességet vendégül látott, halála előtt itt szállt meg utoljára Diana hercegnő, a szalonja bárszékein pedig például Ernest Hemingway és F. Scott Fitzgerald is ült, ezek szintén megvásárolhatóak lesznek az áprilisi aukción.

A párizsi Ritzről utoljára akkor írtunk, amikor öt fegyveres 4,5 millió eurónyi értékben rabolt ékszert a szálloda egyik ékszerüzletéből. Az elkövetők közül hármat rögtön elfogtak, ketten viszont elmenekültek. Egyikük robogón hagyta el a helyszínt, ám menekülés közben az ékszereket tartalmazó táskát elejtette.

Rovatok