Index Vakbarát Hírportál

Két nő is nemi erőszakkal vádolja a népszerű iszlámszakértőt

2018. január 31., szerda 15:24

Őrizetbe vették Tariq Ramadant, az egyik legismertebb iszlámszakértőt és teológust, akit két nő tavaly októberben nemi erőszakkal vádolt meg. A svájci állampolgárságú férfi önként jelent meg szerdán, Párizsban a rendőrségi idézésre, ahol a szokásoknak megfelelően a kihallgatás idejére őrizetbe vették - írja az MTI az RTL francia rádió értesülésére hivatkozva.

AA Muzulmán Testvériség egyiptomi iszlamista szervezet alapítójának 55 éves svájci állampolgárságú unokáját Henda Ayari, egy szalafistából lett ismert francia feminista aktivista jelentette fel. A Libératrice nevű egyesület 40 éves elnöke 2016 novemberében J'ai choisi d'etre libre (Úgy döntöttem szabad leszek) címmel megjelent könyvében írt először arról, hogy egy muzulmán értelmiségi egy konferencián 2012-ben egy párizsi hotelszobában bántalmazta és megerőszakolta.

A nő október 20-án a szexuális zaklatásról indult kampányban a Facebookon megnevezte támadóját, s azt írta, hogy eddig azért nem merte megtenni, mert Ramadan megfenyegette. A második eset is egy konferencia alatt történt, 2009-ben a közép-franciaország Lyon egyik szállodájában. Az áldozat orvosi látlelettel tudja bizonyítani "a nagy brutalitással elkövetett szexuális erőszakot".

Az oxfordi egyetem professzoraként a konzervatív muzulmán körökben nagy népszerűségnek örvendő férfiről az MTI azt írja, hogy gyakori vendége a francia televíziók iszlámról szóló vitaműsorainak.

A férfi korábban a Facebookon reagált először a francia sajtóban megjelent vádakra, s "mindenkori ellenségei" által elindított rágalomhadjáratnak nevezte őket.

Rovatok