Index Vakbarát Hírportál

Köröznek egy afgánt, aki rálőtt öt emberre Calais-ban

2018. február 2., péntek 12:55

A hatóságok köröznek egy afgánt a franciaországi Calais-ban csütörtökön történt, migránsok között kirobbant verekedés miatt - tudatta az MTI. Az afgán és eritreai migránsok összetűzéseiben 21-en megsérültek, több helyszínen, öt embert meglőttek. Négy eritreai fiatalember súlyos lőtt sebekkel kórházba került, állapotuk életveszélyes.

A körözött 37 éves afgánt azzal gyanúsítják, hogy ő lőtt rá az eritreaiakra egy melegedőközpontnál, ahol délben ételt osztottak.

A prefektúra szerint a verekedés mintegy száz, kövekkel és rudakkal felszerelt ember között tört ki ott, ahol másfél évvel ezelőtt a városban felszámolták a hatóságok a dzsungelnek is nevezett tábort, és ahol a 2015-ös menekültválság fellángolásakor mintegy 8 ezer migráns gyűlt össze. Az összetűzések csütörtök délután és este történtek.

A segélyszervezetek szerint Calais-ban jelenleg mintegy nyolcszáz migráns él, míg a hatóságok szerint 550-600.

Rovatok