Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea segíthette kémiai fegyverekhez a szíriai rezsimet

2018. február 3., szombat 12:33

A szankciók és a külkereskedelmi blokád ellenére Észak-Korea szinte minden, a tiltólistán lévő termékből exportál – állapította meg az ENSZ titkos jelentése. A több hírügynökség által is látott 213 oldalas anyag szerint Phenjan csak 2017 első kilenc hónapjában 200 millió dollár összértékben exportált. A termékek között szén, acél, vas, petróleum is van, szállítottak hamis papírokkal többek között Kínába, Oroszországba, Malajziába, de még Dél-Koreába is.

Legérdekesebbek azonban a fegyver- és hadiipari szállítások. Az egyik célország Myanmar, a másik pedig Szíria. A jelentés szerint mindketten kaptak segítséget a ballisztikus rakétarendszerekhez, de nem csak erről volt szó. Kim Dzsongun totális diktatúrája 2012-től '17-ig több, mint 40 szállítmányt küldött Szíriába Aszad vegyi fegyverkezésével összefüggésben. A címzettek az Aszad kémiai programjáért felelős „Szíriai Tudományos Kutatói Tanács” vállalatai voltak.

A jelentés felfedi, hogy észak-koreai technikusok legalább három alkalommal jártak Szíriában 2016-ban. Szintén a kémiai programban használt eszközöket, különlegesen ellenálló szelepeket és hőmérőket adtak át. Az ENSZ-anyag meg nem erősített információi szerint a szíriai Barzei, Hama és Adra kémiai üzemeiben a mai napig dolgoznak észak-koreai műszakiak. Szíria tagad, állításuk szerint csakis a sport területén láttak vendégül észak-koreai szakértőket.

Rovatok