Index Vakbarát Hírportál

Lengyelországban a legrosszabb a rákbetegek gyógyulásának esélye

2018. február 3., szombat 16:39

A rák gyakorisága alacsonyabb Lengyelországban, mint az Európai Unió legtöbb országában, de a rák okozta halálozás aránya magasabb, jelentette az OECD adataira hivatkozva a lengyel Állami Számvevőszék (NIK).

A Lengyel Rádió honlapján olvasható tájékoztatás szerint a rákbetegségeket Lengyelországban kevésbé hatékonyan kezelik, mint az EU legtöbb más országában.

„Lengyelország, Magyarország és Horvátország az a három Európai Uniós tagállam, ahol a legmagasabb a rosszindulatú daganatok miatt bekövetkező halálesetek aránya” rögzíti a NIK jelentése. „A tüdő és a belek rákos megbetegedése a legsúlyosabb veszélyforrás. Emellett férfiak esetében a prosztata-és a húgyhólyag, nőknél a mell-és a méhnyak-rák a leggyakoribb.”

A jelentés szerint valószínű, hogy az idősödő népesség körében a rákos megbetegedések száma növekszik és ez válik a fő halálokká Lengyelországban.

A dokumentum rögzíti azt is, hogy a rák gyógyítására szolgáló egészségügyi létesítmények száma nem megfelelő. A betegség-csoporttal foglalkozó 806 kórház közül 98 látja el a betegek 80 százalékát” állapítja meg a NIK, és hozzáteszi: nincs elegendő orvos és ápoló Lengyelországban, az egészségügyre fordított kiadások mértéke pedig az Európai Unió tagállamai körében az egyik legalacsonyabb.

A jelentés kibocsátását megelőzően az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók számos tiltakozó megmozdulást szervezetek. Az ágazat finanszírozásának javítását és a fizetések emelését követelik.

Rovatok