Index Vakbarát Hírportál

Valami súlyos történik a Maldív-szigeteken

2018. február 5., hétfő 21:59 | aznap frissítve

Elutasította a Maldív-szigeteki kormány a legfelsőbb bíróság rendeletének végrehajtását, hogy engedjék szabadon a börtönbüntetéssel sújtott ellenzéki vezetőket. Az elnök ezután szükségállapotot jelentett be, a biztonsági erők betörtek a legfelsőbb bíróság épületébe. A maldív rendőrség erre otthonában vette őrizetbe Maumún Abdul Gajúm elnököt a vejével együtt. A volt államfő Abdulla Jamín Gajúm jelenlegi elnök féltestvére.

A Reuters hírügynökség szerint az országot 30 éven át irányító Abdul fia is egyike azoknak az ellenzéki törvényhozóknak, akiknek szabadon bocsátásáról a múlt héten rendelkezett a legfelsőbb bíróság, írja az MTI.

A biztonsági erők tagjai eközben betörtek a legfelsőbb bíróság épületébe - az erről szóló hírt a Reuters hírügynökségnek Feiszal Ádam, a bíróság szóvivője erősítette meg. Néhány órával ez előtt Abdulla Jamín Gajúm elnök 15 napos szükségállapotot jelentett be az országban. Ez azt jelenti ugyan, hogy ebben az időszakban egyes jogokat korlátoznak, de az intézkedések nem fogják érinteni az általános mozgást, továbbá a szolgáltatások és az üzletek működését sem" - írta Facebook-oldalán az elnöki hivatal.

A kormány a Maldív-szigetekiek és az országban élő és oda látogató külföldiek biztonságát szavatolni kívánja."

A hivatalán keresztül a legfelsőbb bírósághoz intézett levelében Jamín úgy fogalmazott: a testület túllépett jogkörén az ellenzékiek szabadon engedéséről szóló rendeletével, amely "nemzetbiztonsági és közérdeket sért". Az igazságügyi miniszter hétfői kijelentése szerint a kormány úgy véli, hogy a legfelsőbb bíróságnak a politikai foglyok szabadon bocsátására vonatkozó rendelete nem hajtható végre. Azíma Sakúr a kabinet döntését azzal indokolta, hogy a legfelsőbb bíróság figyelmen kívül hagyta a kormány egy sor levelét arról, hogy "számos kihívásba" ütközik a rendelet végrehajtása.

A testület ezzel szemben vasárnap azt mondta, hogy nincsen az ítélet végrehajtására vonatkozó akadály, és erről tájékoztatták a főügyészi hivatalt.

Az Egyesült Államok hétfőn felszólította a maldív kormányt és hadsereget, hogy tartsa tiszteletben a jogállamiságot. "Amerika a maldív emberekkel van. A maldív kormánynak és hadseregnek kötelessége tiszteletben tartani a jogállamiságot, a szólásszabadságot és a demokratikus intézményeket. A világ figyelme rajtuk" - írta Twitter-profilján a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsa.

A kormány döntése elleni tiltakozásul hétfőn lemondott az egészségügyi tárca vezetője. Huszain Rasíd Ahmed a lemondólevelében úgy fogalmazott, hogy nem tartja elégségesnek a kormány magyarázatait a legfelsőbb bíróság határozatainak elutasítására.

Rovatok