Szerda éjjel támadást indítottak az Irán és Oroszország támogatását bíró szír kormányerők a Szíria keleti részén, az Iszlám Államtól az ősszel visszafoglalt Deir ez-Zór városánál a kurd vezetésű, az Egyesült Államok által támogatott ernyőszervezet, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen. A mintegy 500 fővel, tüzérségi és harckocsi-támogatással megindított offenzívát azonban az SDF jelentéktelen veszteség – egy sebesült – árán megállította, miközben
a szír hadsereg legalább 100 katonája, azaz a bevetési állomány egyötöde veszett oda.
A brutális veszteség mögött az áll, hogy a kurd vezetésű koalíció oldalán a Reuters katonai forrásai szerint beavatkozott az amerikai légierő, és porrá bombázta a támadóékeket. A lapnak nyilatkozó illetékes elmondta, hogy a szíriai erők a kúsámi olajmezőt próbálták elfoglalni, ami 2014 és 2017 között az Iszlám Állam olajbevételeinek nagy részét biztosította. Deir ez-Zór tartományban találhatók Szíria leggazdagabb olaj- és gázmezői, illetve kulcsfontosságú kitermelőhelyek és vezetékek. Ezek ellenőrzése mind Aszad, mind az SDF bevételein nagyot lendítene, különösen, ha ambícióik mögött ott állnak a termelés és az értékesítés gyors megoldását ígérő orosz/amerikai energiavállalatok.
Amerikai források szerint a CENTCOM végig kapcsolatban állt a Szíriába telepített orosz légierővel, nehogy véletlenül egy „félreértés" folytán orosz és amerikai gépek keveredjenek harcba.
Deir ez-Zór egyébként gyakorlatilag azóta az SDF és a kormánycsapatok ütközőpontjának számított, hogy a kétszázezres várost közös erővel foglalták vissza az Iszlám Államtól. A két erő nem hangolta össze hadmozdulatait, de volt egy hallgatólagos megállapodás köztük, hogy az Eufráteszt tekintik demarkációs vonalnak. Azonban Aszad csapatai mégis átlépték a folyót, és Deir ez-Zór több északi kerületét is elfoglalták. Az egymással farkasszemet néző haderők között több súrlódást is feljegyeztek, szórványos tüzérségi tűz mellett például az orosz légierő is bombázta az SDF állásait.
A polgárháború eddigi nyolc éve alatt még soha nem okozott az Egyesült Államok ekkora veszteségeket annak az Aszadnak, melynek távozását Washington következetesen (azaz pártszínektől függetlenül) a szíriai béke alapfeltételeként jelöli meg. Barack Obama elnöksége alatt az USA annak ellenére tartózkodott a közvetlen beavatkozástól, hogy az elnök azt a vegyi fegyverek bevetése esetére kilátásba helyezte (Aszad pedig 2013-tól kezdve több alkalommal is bevetett szarin- és klórgázt).
A Donald Trump védelmi politikáját meghatározó tábornoki triumvirátus – főleg a volt tengerészgyalogos vezérezredes James Mattis hadügyminiszter és az öbölháborúban vitézkedő páncélostábornok H. R. McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó – azonban szigorított a Szíria-politikán, és a heves török ellenkezés ellenére is több hadianyagot szállított a szövetséges Szíriai Demokratikus Erőknek, illetve legalább 2000, főleg a Különleges Erők állományába tartozó katonával és kiképzővel erősítette meg a kurd vezetésű csapatokat – a Reuters szerint a pusztító légicsapást részben a támadás által érintett fronton tartózkodó amerikai katonák védelmében rendelte el az USA Közel-Keleti Parancsnoksága (CENTCOM).
Az Obama-éra után nagy paradigmaváltásnak számított az amerikai csapatok szíriai bevetése. Ez ugyanis azt jelentette, hogy ha az USA nem is akar beszállni a januárban újra fellángoló polgárháború sűrűjébe, a ma már inkább a török érdekeltségeket kiszolgáló szíriai ellenzékkel való szakítását követően ezúttal határozottabban meg fogja védeni szövetségeseit – és meggátolja, hogy a szíriai rezsim mögött álló Irán regionális befolyása tovább nőjön.
Ezzel az elhatározással egyébként a Trump-kormányzat nemcsak a török NATO-szövetségeseit haragította magára, hanem Aszadot is arra a kijelentésre ragadtatta, hogy
Eltökéltek vagyunk abban, hogy kisöpörjük az amerikai katonákat az országból.
Washington és Damaszkusz viszonyában az is mérföldkőnek számított, hogy a szír kormányerők 2017-es hán sejkúni gáztámadása nem maradt megtorlatlanul – igaz, az ellencsapás inkább ért fel egy figyelmeztető tockossal, mint a szír rezsimet megrendítő csapással. Szintén tavaly júniusban pedig amerikai vadászgép riasztott el egy Szu–22-es vadászbombázót attól, hogy az SDF csapatait bombázza.
Az Egyesült Államoknak egyébként nagyon szűk mezsgyén kell egyensúlyoznia Szíriában, hiszen miközben a szíriai hadsereg és annak iráni hátterű milíciái ellen bátran beleállhat a harcba, addig nyugatabbra, a török–kurd fronton már két szövetségese közül kell választania. Törökország szíriai szövetséges milíciákkal karöltve január közepe óta folytat hadműveleteket a szíriai kurd Afrin kanton ellen ( az offenzíva állásáról itt olvashat), és Recep Tayyip Erdoğan török elnök többször is bejelentette igényét az Aleppó tartomány Eufrátesztől nyugatra eső részére – köztük Manbidzs városára, amit a kurdok foglaltak vissza az Iszlám Államtól.
Az Egyesült Államok azonban egyértelmű üzenetet küldött egyik legfontosabb, de gyorsan távolodó szövetségesének, amikor szerdán Manbizsba látogatott az Iszlám Állam ellen szerveződött koalíció erőinek vezérlő tábornoka Paul Funk, aki kijelentette, hogy az amerikai csapatok nem távoznak a törökök által követelt városból. A CNN azon felvetésére pedig, hogy Törökország a vezető kurd milíciát, a Népi Védelmi Egységeket (PYD/YPG) terrorszervezetnek tartja, diplomatikusan csak annyit mondott:
Micsoda? Oké.