Index Vakbarát Hírportál

Egy hét alatt már a második Trump-tanácsadó mondott le erőszak vádja miatt

2018. február 10., szombat 09:48

Lemondott David Sorensen fehér házi tanácsadó, miután volt felesége családon belüli erőszakkal vádolta meg – írja a BBC.

Az elnök mellett szövegíróként dolgozó Sorensen a héten már a második Donald Trump csapatából, aki családon belüli erőszak vádja miatt távozott a pozíciójából: szerdán Rob Porter kabinettitkár állt fel. Lemondásuk ellenére mind Porter, mind Sorensen határozottan tagadta az ellenük felhozott vádat.

Sorensen exfelesége, Jessica Corbett a Washington Postnak beszélt arról, hogy amikor még együtt voltak, a férfi többször is bántalmazta. A nő szerint akkori férje egyszer autóval hajtott át a lábán, máskor a falnak vágta és a kezén nyomott el egy cigarettacsikket.

A vádakra Sorensen közleményben reagált. Ebben azt írta, életében nem bántott még egyetlen nőt sem, és valójában őt érte fizikai erőszak. Állítása szerint azért mondott le mégis, mert nem akarta, hogy a Fehér Háznak ilyen ügyekkel kelljen foglalkoznia.

Rovatok