Index Vakbarát Hírportál

Letartóztattak egy német férfit, mert túl lelkesen akart kémkedni

2018. február 10., szombat 14:05

A német hatóságok őrizetbe vettek egy német férfit, aki szokatlan álláskeresési stratégiát választott: három különböző hírszerző szolgálatnak is felajánlotta a szolgáltatásait – írja az AP hírügynökség.

27 éves, Danny Guenter G. néven említett férfit szerdán tartóztatták le Lipcsében, és bár pénteken már el is engedték, továbbra is vizsgálják, miért akart ilyen bőszen kémnek állni.

Az ügyészség szerint a férfi mindhárom meg nem nevezett ügynökségnek levelet küldött, hogy szolgálatra jelentkezzen. A levelekben azt állította, ha beválogatják, bármit hajlandó megtenni, amit kérnek tőle – hogy ki, az ezek szerint kevésbé volt lényeges szempont.

Rovatok