Index Vakbarát Hírportál

Katasztrófa sújtotta területté nyilvánították Dél-Afrika egy részét

2018. február 13., kedd 12:29

Katasztrófa sújtotta területté nyilvánították kedden a dél-afrikai hatóságok az ország egészét, mert Fokváros környékét emberemlékezet óta nem tapasztalt szárazság sújtja hónapok óta.

A döntést a hatóságok a „jelenlegi szárazság mértékének és súlyosságának újraértékelése után” hozták meg a hatóságok, és így immár a kormányzat feladata a katasztrófa elhárítása. A szárazság miatt félő, hogy Fokvárosban hamarosan nem lesz ivóvíz.

Súlyos vízhiánnyal küzd Fokváros, illetve Dél-Afrika dél-nyugati csücske, írta korábban a Quartz Africa. A nyári kánikulával küzdő nagyvárosnak körülbelül három hónapra elegendőek víztartalékai, a kormányzat arra figyelmeztetett, hogy ha nem sikerül széles körben rávenni a lakosságot a vízzel való takarékoskodásra, akkor április 22-én el fogják zárni a vízcsapokat, mivel nem marad víz a tározókban.

Amennyiben ez megtörténik, Fokváros lesz a világon az első nagyváros, ami kifogy az ivóvízből, nyilatkozta Anthony Turton, a dél-afrikai Free State Egyetem Környezetgazdálkodási Központjának professzora  a New York Timesnak . „Ez nem egy közelgő válsághelyzet, nyakig benne ülünk a krízisben” – mondta.

Rovatok