Index Vakbarát Hírportál

Nyugat-európai turnéra indul az egyik utolsó politikai kalandor

2018. február 14., szerda 09:29

Lengyelországból Hollandiába utazik szerdán Miheil Szaakasvili, az ukrán állampolgárságától megfosztott volt odesszai kormányzó, egykori grúz elnök - írja az MTI a Rusztavi-2 grúz tévére hivatkozva.

Szaakasvili azt mondta, hogy Hollandiából indulva bejárja Európát, és tervbe vett találkozói vannak Belgiumban, Németországban, Franciaországban és Lengyelországban. De azt is leszögezte, hogy folytatja az ukrajnai és georgiai hatalomváltásért vívott harcát.

A politikust hétfőn toloncolták ki Ukrajnából Lengyelországba, ahol elmondása szerint nagyon szívélyesen fogadták, és állami védelemben részesítették.

Szaakasvili a világ egyik utolsó nemzetközi politikai kalandora. 2004-től 2013-ig volt Grúzia elnöke, de a vesztes elnökválasztást követően Ukrajnába költözött, ahol 2015-ben Petro Porosenko elnök nemcsak ukrán állampolgárságot adományozott neki, hanem kinevezte az Odesszai Régió kormányzójává is (ezzel el is vesztette grúz állampolgárságát). Szaakasvili 2016 novemberében lemondott a kormányzói posztról, és bejelentette egy korrupcióellenes párt, az Új Erők Mozgalmának megalapítását.

Csakhogy ezután a párttal szemben pártfinanszírozási visszaélés gyanúja merült fel, az Amerikában tartózkodó Szaakasvilit pedig Porosenko 2017 júliusában megfosztotta az állampolgárságától, így hontalanná vált. Grúzia ráadásul a kiadását kérte Kijevtől közpénzek elsikkasztása és hatalommal való visszaélés miatt. De ezek a fejlemények sem szegték a politikus kedvét, aki augusztusban bejelentette, hogy visszatér, és „megbuktatja a régi, korrupt elitet”. 

Szaakasvilit az ukrán főügyészség hivatalosan azzal gyanúsítja, hogy erőszakos hatalomátvételre készült az országban, együttműködve az Oroszországba menekült Janukovics környezetével. A politikus decemberben tumultuózus jelenetek fókuszába került, amikor állítólag el akarták rabolni az ukrán rendőrök, de hívei megvédték őt.

Rovatok