Index Vakbarát Hírportál

Zsidó elkövetőkről beszélt a lengyel kormányfő a holokauszt kapcsán

2018. február 18., vasárnap 14:56

A lengyel kormányfői hivatal vasárnap elutasította, hogy holokauszttagadás lenne Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő előző napi, többek között Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök által is bírált kijelentése, miszerint a második világháború idején akadtak zsidó elkövetők is.

A lengyel kormányfői hivatal honlapján olvasható közlemény szerint

Morawiecki szavainak a legkisebb mértékben sem a holokauszttagadás volt a célja, mint ahogy az sem, hogy a németek által elkövetett népirtás miatt a zsidó áldozatokat vádolják.

A lengyel kormányfő szombaton a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia során újságírói kérdésre válaszolt annak az új lengyel törvénynek a kapcsán, amely büntethetővé teszi, ha a lengyel nemzetet, illetve a lengyel államot a Harmadik Birodalom által elkövetetett háborús bűntettekben való - intézményes szintű - bűnrészességgel vádolják.

A kérdésfeltevő, a New York Times újságírója úgy értékelte, hogy a törvény alapján az is bíróság elé kerülhet, aki a bujdosó zsidókat a németeknek eláruló lengyelekről beszél. Az újságíró ennek kapcsán saját családjának háborús sorsát idézte fel. Morawiecki válaszában közölte:

a törvény alapján semmiképp sem büntetik majd, ha valaki kimondja, hogy akadtak lengyel elkövetők. Úgy ahogy zsidó elkövetők, orosz elkövetők, illetve ukrán elkövetők is akadtak, nem csak a németek.

Morawiecki az angolul elhangzott nyilatkozatában a perpetrators (elkövető, tettes) szót használta. Kijelentését az izraeli politikusok úgy értelmezték, hogy Morawiecki szerint a holokauszt elkövetői között zsidók is voltak. A lengyel kormányfő szavait szombaton felháborítónak nevezte Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, és kilátásba helyezte, hogy hamarosan beszél Morawieckivel.

A lengyel kormányfői hivatal közleményében felidézik: Morawiecki többször is aláhúzta, hogy "a lengyel fél tiszteletben szándékozik tartani a zsidó érzékenységet, valamint az is célja, hogy az igazság és a kölcsönös bizalom jegyében párbeszédet folytassanak Izraellel és a zsidó diaszpórával".

Morawiecki előző napi szavait a varsói közlemény úgy értelmezi, mint "felhívást a zsidók ellen elkövetett bűntettekről való őszinte beszédre". "Minden egyedi esetet külön kell értékelni, egyetlen egyedi rossztett miatt nem vádolhatók egész leigázott nemzetek" - áll a dokumentumban, amely felidézi: a zsidók ellen elkövetett népirtást megelőzően a Harmadik Birodalom megszállta Lengyelországot, ezért nem lehet azonos módon értékelni "a német elkövetők és az áldozatul esett nemzetek, különösen a zsidó, a roma és a lengyel nemzet" felelősségét.

A lengyel kormányzó párt, a Jog és Igazságosság szóvivője, Beata Mazurek a PAP hírügynökségnek vasárnap elmondta: Morawiecki "az izraeli fél számára nehezen elfogadható igazságot mondta ki". Előfordult, hogy különféle egyének együttműködtek a megszállóval, ezért nincs szükség bocsánatkérésre az "igazság kimondása miatt" - fűzte hozzá Mazurek.

Történelemhamisítással vádolta meg Morawieckit, és bocsánatkérést követelt vasárnapra virradóan Ronald S. Lauder, a Zsidók Világkongresszusa elnöke is, "paródiának" nevezve, hogy a zsidókat a holokauszt elkövetői között említik.

Rovatok