Index Vakbarát Hírportál

Kína rászólt Amerikára az észak-koreai szankciók miatt

2018. február 24., szombat 18:00

A kínai külügyminisztérium felszólította az Egyesült Államokat, hogy állítsa le a kínai jogi és magánszemélyek elleni egyoldalú szankciókat, miután Washington közlése szerint az eddigi legnagyobb büntetőintézkedés-csomagot jelentette be, hogy nyomást gyakoroljon Észak-Koreára. Kína azt követelte, hogy az amerikai fél haladéktalanul állítsa le az "elhibázott intézkedéseket", amelyek sértik a két ország együttműködését – írja az MTI a pekingi külügyminisztérium szombati közleménye alapján. Az amerikai pénzügyminisztérium pénteken jelentett be újabb szankciókat Észak-Korea ellen.

Az új szankciók - az előzetesen nyilvánosságra került információknak megfelelően - hajózási társaságokat és kereskedelmi vállalatokat érintenek, amelyeknek eddig sikerült kijátszaniuk a már érvényben lévő szankciókat. Egy embert, 27 vállalatot és 28 tengeri teherhajót sújtanak a büntető intézkedések.

Olyan hajókról és vállalatokról van szó, amelyeket Washington információi szerint Észak-Koreában, Kínában, Szingapúrban, Tajvanon, Hongkongban, a Marshall-szigeteken, Tanzániában, Panamában, vagy a kelet-afrikai Comore-szigeteken jegyeztek be. Az amerikai kormányzat célja az, hogy elvágják Phenjan fűtőanyag-utánpótlásait és bevételeit, amelyekkel fedezte atomfegyver- és rakétaprogramját.

Rovatok