Index Vakbarát Hírportál

Kifosztották az üzleteket Angliában

2018. március 4., vasárnap 22:13

Üresen állnak az áruházak polcai az Egyesült Királyság számos élelmiszer-áruházában. Az apokaliptikus állapotokról készült képek azután lepték el a Twittert, hogy a cudar időjárásra készülve a vásárlók kifosztották az üzletek készleteit.

A BBC szerint kenyérből, tejből, ásványvízből és tojásból a legnagyobb a hiány, ezekből táraztak be a legtöbben a leghidegebb téli napokra, de sok üzletben a hústermékeket, gyümölcsöket és zöldségeket kínáló polcok is ki vannak fosztva.

Hasonló állapotokról számolt be az egyik Bristolban élő olvasónk is. "Nagy-Britanniában a boltok még karácsonykor illetve újévkor is nyitva tartanak, ezért furcsa látvány a tavasz első napjain a bezárt Lidl parkolóját látni. Ahol a szupermarketek kinyitottak, ott is a polcok java része üresen tátong az akadozó áruszállítás miatt" – írta az Indexnek nemrég László.

A legnagyobb bevásárlóközpontok mind azt ígérték, hogy igyekeznek minél előbb feltölteni a hiányos árukészleteket.

Közben a londoni vízszolgáltatók arra kérték az ügyfeleiket, hogy azok igyekezzenek a lehető legkevesebb vizet fogyasztani a napokban, a súlyos időjárási viszonyok ugyanis több helyen csőtörést okoztak, írja az Independent.

A Thames Water jelentése szerint csak Londonban több mint húszezer háztartás maradt víz nélkül vagy szenved az alacsony víznyomás miatt. Vasárnap több iskola is bejelentette, hogy hétfőn elmarad az oktatás, mert nem tudják garantálni, hogy lesz folyóvíz az intézményeikben.

Rovatok