Index Vakbarát Hírportál

Sigmar Gabriel nem lesz külügyminiszter

2018. március 8., csütörtök 12:23

Sigmar Gabriel német külügyminiszter nem lesz tagja az új konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció kormányának, írja az MTI.

Gabriel a Twitteren tette közzé csütörtökön, hogy Andrea Nahles és Olaf Scholz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) új vezetői tudatták vele, hogy nem fog részt venni az új kormányban. Továbbra is a törvényhozás közvetlenül megválasztott tagja marad, de vezető politikai feladatokat nem lát el többé az SPD számára. Az egykori SPD-elnök hozzátette: szívből kívánja az új kormánykoalíciónak és pártjának, hogy sikerrel tudja kezelni a Németország és Európa előtt álló kihívásokat.

Sigmar Gabriel február elején szószegéssel vádolta meg Martin Schulzot, az SPD akkori elnökét, aki sajtóértesülések szerint korábban megígérte Gabrielnek, hogy megtarthatja a külügyminisztériumot, ha sikerül megvalósítani az újabb nagykoalíciót, de aztán a koalíciós tárgyalások után bejelentette, hogy lemond pártelnöki tisztségéről, és átvenné a külügyi tárca irányítását. Elképzelése felháborodást váltott ki, és Schulz pár napon belül le is tett arról a szándékáról, hogy külügyminiszter legyen. Egy február közepén adott lapinterjúban Sigmar Gabriel aztán jelezte, hogy nem ragaszkodik külügyminiszteri tisztségéhez.

Sigmar Gabriel az Angela Merkel vezette első nagykoalíciós kormányban (2005-2009) környezetvédelmi miniszter volt, a másodikban (2013-2017) alkancellár és gazdasági miniszter, majd 2017 elejétől külügyminiszter. Az SPD vezetését az elveszített 2009-es választás után vette át, majd ezt a tisztséget és a kancellárjelöltséget 2017 elején átadta Martin Schulznak.

A koalíciós megállapodás értelmében az SPD fogja kijelölni az új külügyminisztert. A párt közlése szerint péntek reggel jelentik be, hogy kit választanak a német diplomácia új vezetőjének.

Rovatok