Index Vakbarát Hírportál

Ukrajnában el fognak beszélgetni a magyar nagykövettel

2018. március 8., csütörtök 13:45

Magyarország kijevi nagykövete túllépte diplomáciai hatáskörét, amikor kárpátaljai autonómiáról és ukrajnai magyaroknak kiadott útlevelekről nyilatkozott 

– idézi az MTI Olena Zerkal ukrán külügyminiszter-helyettest, aki az ukrán Ötös tévécsatorna egyik műsorának vendége volt.

Zerkal szerint az ukrán külügyminisztériumban „el fognak beszélgetni” erről a nagykövettel. A műsorvezető felvetésére, hogy ki kellene utasítani őt Ukrajnából, Zerkal annyit mondott, hogy ez „nem lenne diplomatikus”.

Keskeny Ernő nagykövet az Ukrajinszki Novini hírportálnak adott, szerdán közölt interjújában arról beszélt, hogy az európai uniós tagállamok túlnyomó többségében elfogadott a kettős állampolgárság. „Ha Ukrajna az Európai Unióhoz közeledik, talán a jövőben elgondolkodik ezen, nem zárja ki ezt a lehetőséget, és később engedélyezi kettős állampolgárság birtoklását” – mondta a nagykövet.

Keskeny Ernő az autonómiával kapcsolatban azt mondta, hogy nem lát ebben sem semmi rosszat, erre is számos gyakorlati példa van az EU-ban, amelyek közül az olaszországi Dél-Tirol autonómiáját említette.

A nagykövet hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Kárpátalján élő magyar kisebbség nem veti fel az autonómia kérdését most, tekintettel az Ukrajnában, a Donyec-medencében az elmúlt négy évben kialakult helyzetre.

Rovatok