Index Vakbarát Hírportál

Putyin: A Krímet nem lehet visszaadni Ukrajnának

2018. március 11., vasárnap 17:08

„A Krímet semmilyen körülmények között nem lehet visszaadni Ukrajnának.”

– jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy róla készült, még be nem mutatott portréfilmben. A filmről vasárnap több orosz hírügynökség részletesen beszámolt.

Arra a kérdésre, hogy lehetnek-e olyan feltételek, amelyek mellett végbemehet az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt (moszkvai szóhasználattal: az anyaországgal újraegyesített) félsziget visszaadása, Putyin így válaszolt:

„Ön megőrült? Nem, ilyen körülmények soha sem lesznek.”

Putyin arról is beszélt, hogy a második csecsen háborúban elszenvedett véráldozatnál is szörnyűbb következményei lettek volna annak, ha Oroszország az 1990-es évek végén úgy hullott volna szét, mint Jugoszlávia. Szerinte a csecsenföldi pozitív változások a helyieknek köszönhetők.

Az elnök kitért a 2000-ben elsüllyedt Kurszk tengeralattjáró 118 fős legénységének tragédiájára is. A baleset röviddel Putyin első megválasztása után történt. Mint mondta, a baleset rávilágított az orosz fegyveres erők akkori siralmas állapotára. A védelmi témák kapcsán Putyin megerősítette, hogy Moszkva az ország biztonsága szempontjából fontosnak tartja az északi sarkkör régióját.

A történelmi és politikai témákon kívül Putyin a gyerekkoráról és a lányairól is beszélt. A közvetlen környezetéről azt mondta, hogy egyedül az árulást nem tudja megbocsátani, és olyanokból válogatta össze baráti körét, akik nem képesek ilyesmire.

A filmből az is kiderül, hogy

Kampányfilmtilalom? Oda se neki

A Putyinról szóló dokumentumfilmeket kampányidőszakban nem lehet levetíteni az országos tévéadókon. A Pervij Kanal állami tévé le is vette műsoráról Oliver Stone részletekben sugárzott Putyin-dokumentumfilmjének utolsó részét. Ennek ellenére a kormánypárt megtalálja a módját, hogy ezek minél több emberhez eljussanak:

Az elnökválasztást jövő vasárnap tartják Oroszországban. A politikai erőpróba egyértelmű favoritja Putyin: a VCIOM állami közvélemény-kutató intézet vasárnap nyilvánosságra hozott felmérése szerint az elnök támogatottsága 69 százalékos.

(MTI)

Rovatok