Index Vakbarát Hírportál

Mianmar katonai bázisokat épít a rohingják falvai helyén

2018. március 12., hétfő 09:30

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet hétfőn Rangunban műholdfelvételekre hivatkozva azt állította, hogy

Mianmar katonai bázisokat épít a rohingják egykori falvai helyén.

Február végén írtuk meg, hogy a mianmari kormány buldózerekkel tünteti el az északnyugati Arakán államban azokat a falvakat, ahonnan a muszlim rohingja kisebbség elmenekült a hadsereg tisztogatási kampánya elől. Akkor a Human Rights Watch azt jelentette, hogy a falvak lerombolása egyenlő azzal, hogy az ENSZ-szakértők nem fognak tudni bizonyítékokat szerezni a rohingja kisebbség elleni jogsértések bizonyítására.

Az AI szerint - aminek jelentését az MTI szemlézte - a délkelet-ázsiai ország hadserege új házakat, határátkelőhelyeket, helikopter-leszállópályákat és más létesítményeket húz fel a térségben. Az AI azzal vádolja a mianmari hadsereget, hogy riasztó sebességgel kisajátítja az elűzött muszlim kisebbség földjeit.

Ugyanazok a biztonsági erők amelyek, a rohingjákkal szemben emberiesség elleni bűncselekményeket követtek el, most új katonai támaszpontokat hoznak létre.

Arakán szövetségi államban körülbelül egymillió rohingja élt gyakorlatilag teljes jogfosztottságban, mert a mianmari vezetés bangladesi illegális bevándorlónak tekinti őket, és állampolgárságot sem volt hajlandó adni nekik. A mianmari hadseregnek a rohingja lázadók ellen indított hadművelete miatt tavaly augusztus óta csaknem 700 ezer civil menekült el Arakán államból a szomszédos Bangladesbe.

Habár a két állam több mint egy hónapja megállapodott a menekültek visszatéréséről, eddig nem történt semmi előrelépés e tekintetben. Sokan nem is akarnak visszatérni, mert a hadsereg lerombolta falvaikat. 

Az ENSZ szerint az etnikai tisztogatás iskolapéldája történt a mianmari rohingjákkal - erről ebben a cikkünkben olvashat többet:

Rovatok