Index Vakbarát Hírportál

Rejtélyes légitámadás rázta meg a tűzszünet alatt lévő Délnyugat-Szíriát

2018. március 12., hétfő 23:57

Légicsapást hajtottak végre ismeretlen felségjelzésű harci repülőgépek a délnyugat-szíriai Deraa több, lázadók uralta települése ellen, dacára a térségben tavaly július óta érvényben lévő tűzszünetnek -írja az MTI.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint a tartomány egyik települését, al-Harakot ért légitámadásokban többen megsebesültek. Deraában annak ellenére hajtottak végre légicsapásokat, hogy a tartományban - a szintén délnyugat-szíriai esz-Szuveida és el-Kuneitra tartományokkal egyetemben - július 9. óta tűzszünet van érvényben, amiről még Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök állapodott meg tavaly júliusban a G20 csoport hamburgi csúcstalálkozóján.

Az amerikai külügy a konfliktus résztvevőit sürgős tanácskozásra hívta Jordániába. A minisztérium egyik névtelenül nyilatkozó tisztségviselője elmondta, hogy amennyiben igazak a légicsapásokról szóló jelentések, úgy azok a fegyvernyugvás nyilvánvaló megsértését jelentenék a szíriai rezsim részéről. 

"Felszólítjuk a feleket a délnyugati feszültségmentesítési övezetben, hogy tartózkodjanak olyan cselekményektől, amelyek kockára tehetik a tűzszünetet és megnehezíthetik a jövőbeli együttműködést" - írja közleményében a tárca.

Az OSDH szintén hétfőn beszámolt arról, hogy meghaladta a 350 ezret a csütörtökön a nyolcadik évébe lépő szíriai polgárháború halálos áldozatainak a száma.

Rovatok