Index Vakbarát Hírportál

Theresa May: Idegmérget használtak Szkripal és lánya ellen

2018. március 12., hétfő 18:52

Theresa May szerint fegyverekben használatos idegméreggel követték el a délnyugat-angliai Salisbury városában múlt héten történt gyilkossági kísérletet Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese és lánya, Julija Szkripal ellen - írja az MTI. A brit kormányfő szerint az idegmérgek e fajtáját Oroszországban fejlesztették ki.

A brit kormányfő hétfőn kora este tájékoztatta a londoni alsóház képviselőit a vizsgálat eddigi eredményeiről, és a brit kormány nemzetbiztonsági bizottságának hétfői üléséről. A brit védelmi minisztérium Porton Downban működő vegyi és biológiai kutatóintézetének szakértői megállapították, hogy a felhasznált méreg a "Novicsok" nevű hatóanyagcsoportba tartozik.

Tekintettel az idegméreg mibenlétére, valamint arra, hogy Oroszország már korábban is végrehajtott "államilag támogatott" merényleteket, a miniszterelnök szerint a brit kormány "nagyon valószínűnek" tartja, hogy a Szkripalék elleni támadás mögött is Oroszország áll.

Theresa May szerint ezt a feltételezést támasztja alá az is, hogy a brit kormány tudja: Oroszország korábban gyártott ilyen idegméreg-hatóanyagot és e gyártóképessége jó eséllyel ma is megvan.

May szerint két lehetséges magyarázata lehet a merényletnek. Az egyik az, hogy az orosz állam által közvetlenül Anglia ellen elkövetett cselekményéről van szó, a másik az, hogy az orosz kormány elveszítette az ellenőrzést katasztrofális hatású idegméreg felett, és az mások kezére jutott. 

Boris Johnson külügyminiszter hétfőn bekérette Oroszország londoni nagykövetét a minisztériumba. Johnson közölte a nagykövettel, hogy Oroszországnak azonnali és maradéktalan tájékoztatást kell adnia a Novicsok-programról a vegyi fegyverek tilalmát ellenőrző nemzetközi szervezetnek.

Johnson kedd estig kért választ Moszkvától a brit felvetésekre.

Theresa May kijelentette: London szerdán tekinti át részleteiben az orosz kormány válaszát, de ha nem érkezik hiteles válasz, a brit kormány azt a következtetést fogja levonni, hogy az orosz állam törvénysértő módon erőt alkalmazott az Egyesült Királyság ellen, ami esetében a parlament előtt fogja ismertetni Nagy-Britannia válaszintézkedéseit. Mivel nem csak Szkripalékat érte támadás, hanem ártatlan civilek is áldozatai lettek annak, az eset az Egyesült Királyság elleni bűncselekménynek is minősül.

Közben megszólalt az orosz külügyi szóvivő, aki a brit parlamentben bemutatott cirkuszi show-nak minősítette Theresa May brit kormányfő hétfői  bejelentését. "A következtetés egyértelmű: ez egy újabb provokációra épülő információs és politikai kampány" - mondta Marija Zaharova. 

Az orosz Rosszija 1 televízió Theresa May bejelentését váró élő adásában a stúdióban jelen volt Andrej Lugovoj is, aki szerint a brit hatóságok ilyen rövid idő alatt nem állapíthatták meg, hogy milyen szert használhattak a volt orosz katonai hírszerző és brit ügynök ellen, ami szerinte azt jelenti, hogy nem is volt feladatuk az igazság megállapítása. Vlagyimir Dzsabarov, az orosz törvényhozás külügyi bizottságának alelnöke szerint Szkripal "nem zavarta" Moszkvát, és hogy Oroszországnak ilyen incidensre "most biztos, hogy nem volt szüksége". 

A nap folyamán korábban Vlagyimir Putyin elnök Krasznodar környékén a BBC tudósítójának kérdésére, hogy köze volt-e Moszkvának Szkripal megmérgezéséhez, kijelentette: "Önök ezt otthon tisztázzák, azután beszélünk majd önökkel róla". 

A NATO is komoly aggodalmának adott hangot amiatt, hogy fegyverekben is használható minőségű idegméreggel törtek Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese és lánya, Julija Szkripal életére.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár keddre virradóra tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Nagy-Britannia megbecsült szövetséges. Mint mondta, ez "az incidens" mély aggodalommal tölti el a NATO-t, hiszen az ilyen harci anyagok használata "megvetendő" és "teljességgel elfogadhatatlan". Stoltenberg hozzátette: a NATO az ügyben kapcsolatban áll a brit hatóságokkal.

Az Egyesült Államok egyetért a brit kormány következtetéseivel, hogy valószínűleg Oroszország tehető felelőssé Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese és lánya, Julija Szkripal megmérgezéséért - közölte keddre virradóra Rex Tillerson amerikai külügyminiszter Nigériából Washingtonba tartó repülőgépe fedélzetén. Tillerson hozzátette: "egyetértünk abban is, hogy a felelősöknek - akik elkövették a bűncselekményt és azoknak is, akik megrendelték azt - komoly következményekkel kell számolniuk". 

A tárcavezető úgy fogalmazott, nem tudja megmondani, hogy a moszkvai vezetésnek volt-e tudomása a mérgezésről, de "világos, hogy Oroszországból jött" az idegméreg. Szerinte nem egy széles körben elterjedt anyagról van szó, amelyhez "mindössze nagyon-nagyon korlátozott számú szereplő" tud hozzáférni. Tillerson "szörnyű cselekménynek" nevezte a történteket, hozzátéve, "szinte felfoghatatlan", hogy egy állami szereplő ilyen veszélyes szert vessen be közterületen. Anélkül hogy kifejtette volna, az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta: az incidens "minden bizonnyal válaszlépést fog maga után vonni".

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője leszögezte, hogy Donald Trump amerikai elnök kormánya kiáll az Egyesült Államok "legközelibb szövetségese", az Egyesült Királyság mellett. "Halálos idegmérget használni brit állampolgárok ellen Nagy-Britannia területén, ez felháborító" - hangsúlyozta Sanders. A szóvivő a támadást vakmerőnek, felelőtlennek nevezte, amely válogatás nélkül kívülállókat is veszélyeztetett. Hozzáfűzte, hogy az Egyesült Államok teljességgel elítéli a történteket.

Szergej Szkripalt és lányát Julija Szkripalt egy hete mérgezték meg. A brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynökét, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredesét és lányát eszméletlenül találták egy padon. Szkripalt, akit 2004-ben vett őrizetbe a KGB-utód Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), hazaárulás címén 13 évi szabadságvesztésre ítélték. 2010-ben egy kémcsere keretében Oroszország átadta őt az Egyesült Államoknak. A volt hírszerző még abban az évben Nagy-Britanniában kapott menedéket és ott telepedett le.

Rovatok