Index Vakbarát Hírportál

Fico: Kész vagyok lemondani

2018. március 14., szerda 20:00

Robert Fico kész lemondani a miniszterelnöki tisztségről, de feltételei vannak. Ezt azon a sajtótájékoztatón közölte, amelyet a szlovák kormánykoalíciót alkotó három párt vezetője tartott a koalíció jövőjéről. Robert Fico elmondta: döntéséről szerdán tájékoztatta Andrej Kiska államfőt is, akivel közölte azt is, hogy távozását három feltételhez köti az MTI beszámolója szerint.

Ezek a feltételek:

Az előzményekről itt olvashat többet.

Fico bejelentésére többen is reagáltak. Bugár Béla, a kormánykoalíció legkisebb pártjának, a Most-Híd-nak az elnöke azt mondta: értékeli a kormányfő döntését, mivel úgy látják, hogy ez a lépés is hozzájárulhat a kialakult helyzet megnyugtatásához. Az előrehozott választások megtartását követelő ellenzéki pártok viszont elégtelennek minősítették Fico lépését. A pozsonyi törvényhozás legerősebb ellenzéki pártjának, a liberális Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) a frakcióvezetője reakciójában azt mondta: "a kormány nem hallgatja meg az emberek hangját, akik előrehozott választásokat akarnak, nem elégszenek meg bábcserével."

Boris Kollár, a Család vagyunk nevet viselő csoportosulás vezetője azt mondta: "a legtisztább megoldás az lenne, ha az emberek kezébe tennék a döntést." Veronika Remisová az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevet viselő csoportosulás frakcióvezetője Fico bejelentésével kapcsolatban arra szólította fel Andrej Kiskát, hogy ne tegyen eleget a kormányfő feltételeinek mivel "az emberek már elvesztették az államba és annak intézményeibe vetett bizalmukat."

Rovatok