Index Vakbarát Hírportál

Lejárt a határidő, szankciók jöhetnek Moszkvával szemben

2018. március 14., szerda 07:19 | aznap frissítve

Lejárt brit idő szerint kedden éjfélkor a brit kormány által kitűzött határidő arra, hogy Moszkva magyarázatot adjon az angliai Salisbury városában múlt héten történt gyilkossági kísérletre, amelyet Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese és lánya, Julija Szkripal ellen követtek el idegméreg felhasználásával, írja az MTI. Szerdán Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a britekhez hasonlóan arról írt Twitteren, hogy "nagy valószínűséggel" Moszkva áll a támadás mögött.

Boris Johnson brit külügyminiszter keddi nyilatkozatában közölte: London szerdán válaszintézkedéseket jelent be, ha addig nem kap hiteles magyarázatot Oroszországtól a Salisburyben történtekre.

Az orosz kormány a határidő lejárta előtt közölte, hogy semmiféle felelősség nem terheli a mérgezéses incidensért. Szergej Lavrov külügyminiszter szerint Moszkva készen áll az együttműködésre Londonnal az ügy közös kivizsgálása végett, de ezt csak akkor tudja megtenni, ha Nagy-Britannia a vonatkozó nemzetközi szerződéseknek megfelelően hozzáférést enged számára az idegméreg hatóanyagához.

Szerda délig nem történt érdemi előrelépés, a britek konkrét szankciókat még nem jelentettek be. A Guardian szerint az orosz fél előre jelezte, hogy bármilyen szankciók is jöjjennek,

ők ugyanolyan erősségű reakciót fognak adni rá.

Theresa May miniszterelnök hétfő este, a londoni alsóház képviselőit tájékoztatva jelentette be, hogy a brit szakértői vizsgálat megállapítása szerint az elkövetők orosz fejlesztésű, fegyverekben is használható minőségű idegmérget használtak az egykori kettős ügynök és lánya megmérgezéséhez.

Szakértők szerint ezt a hatóanyagot még a Szovjetunió fejlesztette ki a hidegháború idején, de Theresa May alsóházi felszólalásában azt mondta: a brit kormány feltételezése szerint Oroszországnak még mindig lehet gyártókapacitása e méreganyag előállítására. May közölte: a brit kormány nagyon valószínűnek tartja, hogy a Szkripalék elleni támadás mögött Oroszország áll.

Az első utalást a lehetséges szankciók mibenlétére a műsorszóró engedélyek kiadásáért is felelős brit távközlési felügyelet (Ofcom) tette. Kedd esti nyilatkozatában az Ofcom közölte: a brit kormány szerdára kilátásba helyezett nyilatkozata után megvizsgálja, hogy a bejelentés tartalmából milyen következmények származhatnak az angol nyelven sugárzó orosz RT hírtelevízió nagy-britanniai műsorszolgáltatási engedélyére.

Diplomatikus üzengetés

Oroszország londoni nagykövetsége kedd este Twitter-üzenetek sorozatában óvta a brit kormányt a büntető jellegű intézkedésektől, hangsúlyozva: ilyen lépésekre Moszkva válaszolna.

Az egyik Twitter-üzenet szerint a diplomáciai képviselet hivatalosan magyarázatot kért a brit külügyminisztériumtól arra, hogy miként hangozhattak el a brit parlamentben Oroszország elleni brit kibertámadások lehetőségére utaló fenyegetések. A nagykövetség figyelmeztette a brit kormányt, hogy Oroszország "nagyon komoly nézeteket vall" kiberbiztonságának megsértéséről.

A londoni orosz nagykövetség Twitter-üzeneteiben szerepel az is, hogy Moszkva mindaddig nem válaszol "London ultimátumára", amíg nem kap mintákat az idegméreg hatóanyagából.

Boris Johnson brit külügyminiszter a BBC televíziónak nyilatkozva nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni arról, hogy a hiteles orosz magyarázat elmaradása esetére milyen brit intézkedések jöhetnek szóba, csak annyit mondott, hogy London "intézkedéscsomagot" venne fontolóra.

A brit sajtóban megjelent lehetséges forgatókönyv-változatok szerint a brit intézkedések között lehet Londonban dolgozó orosz diplomaták kiutasítása, a RT angol nyelvű orosz hírtelevízió nagy-britanniai sugárzásának leállítása, a nyári oroszországi labdarúgó-világbajnokság valamilyen szintű brit bojkottja, vízumkiadási tilalom, vagy a Kremlhez kötődő orosz befektetők és ingatlantulajdonosok hozzáférésének megtagadása nagy-britanniai befektetéseikhez és vagyontárgyaikhoz.

A labdarúgó-világbajnokság esetleges brit bojkottjára Boris Johnson már a múlt héten is utalást tett. A külügyminiszter egy hete a londoni alsóházban kijelentette: ha kiderül, hogy Moszkva áll a mérgezéses incidens mögött, akkor "nagyon nehéz lenne elképzelni", hogy a sporteseményen az Egyesült Királyság "normál módon" képviseltethetné magát. Johnson munkatársai nem sokkal később arról tájékoztatták a brit sajtót, hogy a külügyminiszter nem az angol labdarúgó-válogatott, hanem brit kormányzati illetékesek és sportági tisztviselők esetleges távol maradására utalt. Az angol labdarúgó szövetség (FA) elnöke Vilmos herceg, a brit trón majdani várományosa, II. Erzsébet királynő unokája.

Az FA kedd este közölte, hogy nem módosította a világbajnokságra kidolgozott felkészülési terveket.

Rovatok