Index Vakbarát Hírportál

Eljárás indul a korrupcióba belebukott dél-afrikai elnök ellen

2018. március 16., péntek 20:35

Eljárás indul Jacob Zuma volt dél-afrikai elnök korrupciós ügye miatt - írja a BBC. Shaun Abrahams dél-afrikai főügyész szerint a múlt hónapban lemondani kényszerült politikusnak 16 vádpont miatt indulhat majd per, többek között csalás, pénzmosás és zsarolás miatt. 

A Dél-Afrikát 2009 óta vezető politikust többek között azzal gyanúsítják, hogy több tízezer euró értékben fogadott el kenőpénzeket a francia Thales hadiipari cég egyik leányvállalatától egy nagy állami fegyverüzlettel kapcsolatban 1999 és 2005 közötti alelnöksége idején. Akkori pénzügyi tanácsadóját 15 év börtönbüntetésre ítélték ezzel az ügylettel összefüggésben. Zuma emellett az adófizetők pénzéből több milliárd forintos felújítási munkálatokat – sokáig fenntartott magyarázata szerint „indokolt biztonsági fejlesztéseket” végeztetett el nkandlai birtokán.

A 75 éves politikus tagadja a vádakat, februárban mégis lemondott, hogy ezzel megelőzze, hogy bizlamatlansági indítvánnyal távolítsák el a hatalomból. Ez lett volna a kilencedik bizalmatlansági szavazás az elnök ellen, akit viszont most már nem támogatott volna a saját pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus sem. 

Rovatok