Index Vakbarát Hírportál

46 ezer külföldi telepedett le Csehországban tavaly

2018. március 21., szerda 14:44

Csehországnak 2017 végén 10 610 055 lakosa volt, 31 ezerrel több mint 2016 végén - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal alapján az MTI.  A lakosság számának növekedésében meghatározó szerepe volt a bevándorlásnak, ami 2010 óta tavaly volt a legmagasabb.

Tavaly 46 ezer külföldi állampolgár telepedett le Csehországban, ez 8500-al több mint 2016-ban, míg 17 700-an kivándoroltak az országból. A bevándorlók között 10 300 ember Ukrajnából, 6300 Szlovákiából, 2900 Oroszországból és 2200 Vietnamból érkezett az országba.

Csehországnak legutóbb a második világháború végén volt több mint 10,6 millió lakosa. Pozitív jelenség, hogy a születések száma meghaladta az elhalálozások számát és az utóbbi évtizedben tavaly volt a legmagasabb a házasságkötések száma. A lakosság átlagos életkora 42,2 év, két hónappal magasabb, mint 2016-ban volt.

Az újszülöttek száma már negyedik éve emelkedik. Tavaly született a legtöbb gyermek 2011 óta. Az élve született gyermekek száma 114 405 volt, és már a gyerekek 49 százaléka házasságon kívül születik. Egy nőre jelenleg 1,67 gyermek jut, ez a mutató is emelkedik.

Tavaly 111 443 ember halt meg, ami az utóbbi két évtized legmagasabb száma. Ebben nagy szerepe volt a januári és februári rendkívül erős influenzajárványnak. Csehországban tavaly 52 567 házasságot kötöttek, 1800-al többet mint 2016-ban. A vőlegények általában 30, a menyasszonyok pedig 27 évesek voltak. A házasságok 47 százaléka végződik válással, egy csehországi házasság átlagosan 13,2 évig tart.

Rovatok