Index Vakbarát Hírportál

Elszabadult egy busz Thaiföldön, 18 halott

2018. március 22., csütörtök 11:08

Legkevesebb 18 ember meghalt és csaknem kétszer annyian megsérültek Thaiföldön szerdán, mert egy busz elszabadult, és átgázolt az út mellett álló standokon - jelentette egy helyi tévécsatornára hivatkozva az MTI.

Egy túlélő, aki a buszon utazott, a PBS televíziónak úgy nyilatkozott, hogy egy fiatal a busz hátsó felében kiabálni kezdett, hogy tönkrement a fék, a jármű pedig cikázni kezdett, átsodródott a szembe jövő sávba, majd letarolta az út mentén álló standokat. Sok utas az összeroncsolódott buszba szorult.

Csütörtök hajnalban is történt egy súlyos közúti baleset Thaiföld egy másik részén. Ott egy 50 fős iskolai csoportot szállító busz csúszott meg az esőben, megpördült, és az út melletti pihenőbe csapódott. A balesetben 39 ember sérült meg.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint Thaiföld útjain hal meg a második legtöbb ember a világon, csak Líbia közúti halálozási statisztikái rosszabbak.

Rovatok