Index Vakbarát Hírportál

Sokan meghaltak az újabb kasmíri zavargásokban

2018. április 1., vasárnap 19:21

Legalább 17 ember, köztük 11 Pakisztán-párti lázadó, három indiai katona és három civil halt meg vasárnap Kasmírban a biztonsági erők szélsőségesek ellen indított műveletében, majd az azt követően kitört zavargásokban, írja az MTI az indiai rendőrség közlése nyomán. Az összecsapások a tájékoztatás időpontjában még zajlottak.

Sopian körzet Draggad nevű falujában hét felkelő, köztük két katonai vezető, holttestét találták meg az összecsapás után, amelyben három katona is megsérült. Kacsdura településen három felkelővel végeztek, de három katona is elesett, Antanag körzetben pedig a Hizb ul-Mudzsahedín szélsőséges szervezet egyik tagjával végeztek, egy másikat pedig őrizetbe vettek egy tűzpárbaj után.

A hatóságok szerint több száz tüntető próbálta kődobálással megzavarni a szélsőségesek elleni műveletet végző biztonsági erőket. A katonák válaszul könnygázzal oszlattak, és lövéseket is leadtak a tömegbe, ami három civil életét követelte. A rendőrség szerint mintegy harminc sebesültje volt a történteknek, helyi lakosok legalább ötvenről számoltak be.

Ez volt az utóbbi évek egyik legvéresebb zavargása az egyébként is nyugtalan, vitatott hovatartozású régióban, ahol a lázadók rendszeresen támadásokat intéznek az indiai hadsereg támaszpontjai ellen. India és Pakisztán a függetlenné válásuk (1947) óta több háborút vívott egymással a többségében muszlimok lakta Kasmírért, amelyet Újdelhi és Iszlámábád is teljes egészében magának követel.

Rovatok