Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Winnie Mandela

2018. április 2., hétfő 17:36

Hosszú betegség után nyolcvanegy éves korában meghalt Winnie Madikizela Mandela polgárjogi harcos, aki Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnökének a felesége volt, írja a BBC. A hírt a személyi asszisztense közölte a médiával.

Felnőtt életének nagyobb részét a nép ügyének szentelte, és ezért szerte az országban a nemzet anyjaként ismerték

– idézi az MTI a család nyilatkozatát.

A pár az apartheid elleni küzdelem jelképe volt. Amikor Nelson Mandela huszonhét évnyi fogság után, 1990-ben kiszabadult a börtönből, lefotózták őket, ahogyan kézenfogva sétáltak, és ez a kép szimbolikusan lezárt egy korszakot az afrikai ország és a világ történelmében.

Mandela pártja, az ANC 1994-ben megnyerte az első demokratikus választást, május 9-én választották államfővé. Bár 1996-ban elváltak, Winnie megtartotta volt férje nevét, és továbbra is jó kapcsolatban maradtak.

Winnie Mandela politikai pályafutása ellentmondásos volt. Az apartheid rezsim lebontása idején, 1991-ben elítélték őt emberrablásért és erőszakos támadásokért.

Később, az apartheid idején elkövetett bűnöket vizsgáló Igazság és Megbékélés Bizottsága előtti 1997-es meghallgatása során újból szembesítették ezekkel a vádakkal. Az apartheid felszámolását követő első, 1994-es választásokon parlamenti képviselő lett, politikusként azonban csalásért elítélték.

Nelson Mandela 95 éves korában, 2013. december 5-én hunyt el.

Rovatok