Index Vakbarát Hírportál

Srácok, léccilécci ne dugjatok a körforgalom közepén!

2018. április 18., szerda 20:20 | aznap frissítve

A végzős norvég gimnazisták hagyományosan április 20 és május 17-e között tartják hírhedt, kicsapongó bulijaikat. Ilyenkor nagyjából egy hónapig színes overallban, bérelt járművekkel furikáznak ide-oda, miközben folyamatosan isznak és randalíroznak.

Közben pedig mindenféle elmés kihívásokat kell teljesíteniük. Ezek a felnőtteknek talán idétlennek tűnnek, de a fiatalok így ünnepelnek – írta a hatóság blogján a norvég közútfelügyelet megértő igazgatója.

Ám amikor értesült róla, hogy az egyik iskola kipipálandó kihívásai között a körforgalom közepén eltöltendő pásztoróra is szerepel, a mégoly laza igazgató kicsit bekeményített.

Arra kérte a diákokat, hogy ezt inkább ne csinálják. A körforgalmak környéke ugyanis veszélyes hely a gyalogosoknak.

Attól a feladatról is lebeszélte a gimnazistákat, hogy meztelenül rohanjanak végig a másfél kilométeres Mjøsbrua hídon.

Egy meztelen futónak nem eshet nagy baja, de az arra hajtó sofőröknek igen, ha a meglepetéstől hirtelen elfelejtik, hogy vezetnek – írta, hozzátéve, hogy nem akar se ünneprontó lenni, se a diákokat túlféltő nagymamaként fellépni, de van egy csomó másik feladat is, inkább azokat válasszák. (the local)

Rovatok