Ritka az olyan fegyveres összecsapás, amiben minden fél győztesnek érezheti magát, és még ritkább az olyan harc, ami után ez az érzés minden oldalról teljesen jogos. És hát hol máshol fordulhatott volna elő ez az eset, mint a mára a bizarr politikai és katonai jelenségek panoptikumává vált szíriai polgárháborúban. A kuriózumszámba menő döntetlen az alatt a néhány óra alatt alakult ki, amíg amerikai, brit és francia egységek kilőttek 105 cirkálórakétát a szíriai rezsim néhány bázisára, bosszúból azért, mert Damaszkusz immáron sokadjára vetett be vegyi fegyvert saját állampolgárai ellen.

A támadás és az azt körülvevő óriási retorikai harc azonban egyik oldalról a nyugati szövetségesek, másik oldalról pedig a szír-orosz-iráni szövetség részéről leplezte el azt a tényt, hogy egy spektrumában és időzítésében a felek által pontosan egyeztetett akció történt, ami egyfelől a globális közvélemény megnyugtatására, másfelől pedig a nyugati döntéshozók elszántságának tesztelésére szolgált.

Ezért győzött Trump és Macron

1. A támadást gubanc nélkül lezavarták

A szövetségesek mind a három kiszemelt, a szíriai vegyi fegyverek fejlesztéséhez és tárolásához köthető objektumot simán megsemmisítették a Földközi-tengeren, az Arab-öbölben és a Vörös-tengeren hajózó tengeralattjáróikról és rombolóikról, illetve a szíriai légtérbe behatoló bombázókról kilőtt, összesen 105 cirkálórakétával. Az orosz légvédelmi rendszerekkel büszkélkedő szíriai légelhárítás ugyan óriási tűzijátékot rendezett, de nem volt esélye a korszerű, nehezen felderíthető cirkálórakéták ellen.

2. Móresre tanították a tömeggyilkos rezsimet

Legalábbis a gesztusok szintjén. Ezt a csapást ugyanis nem lehetett nem végrehajtani, mivel a tavalyi hán sejkúni vegyi fegyveres támadást követően Donald Trump egyértelművé tette, hogy Obamával ellentétben ő komolyan veszi az emberiesség elleni bűntettekben a vörös vonalakat, és a precedenst is megteremtette a szarintöltetű bombát hordozó gép bázisára küldött cirkálórakétákkal. Emmanuel Macron büszkén nyilatkozta, hogy

Három ország mentette meg az egész nemzetközi közösség becsületét.

 3. Nem robbantották ki a harmadik világháborút

A francia elnök tűpontosan fogalmazott, mert a becsületen kívül az akció nem igazán szólt másról. Ugyanis a szövetségesek a vegyi fegyver bevetésének megtorlásával kapcsolatos vállalásukat lehető legszűkebben értelmezték: szigorúan csak a vegyi fegyverekkel kapcsolatba hozható létesítményekre mértek csapást, az oroszokkal való összecsapást elkerülendő a célpontokról előre egyeztettek a moszkvai védelmi minisztériummal, akik pedig természetesen figyelmeztették szíriai szövetségeseiket. A papíron elrettentő méretű csapásnak – állítólag Trump személyesen ragaszkodott ahhoz, hogy minimum dupla annyi cirkálórakétát vessenek be, mint tavaly - így nulla halálos áldozata volt, és kétséges, mekkora kárt tudott okozni a rezsim vegyifegyver-készletében, vagy a fejlesztés területén.

Az előzetes fenyegetések ellenére az oroszok sem mertek/akartak (a kettő közti határ elég képlékeny) megakadályozni egy olyan akciót, ami semmi befolyással nincs a szíriai háború menetére. Volt ugyan egy kis kiszorítósdi egy, a szíriai partok felé tartó brit tengeralattjáró és egy tengeralattjárókból és fregattokból álló orosz kötelék között, de semmi olyan nem történt, ami emberéleteket, vagy a presztízsszempontból fontos szövetséges hadműveletet kockáztatta volna.

4. Elkönyvelhették az igazságosztóknak járó jópontokat

Annak ellenére, hogy a szövetséges akciók igen korlátozottak voltak és valószínűleg nem rettentik el sem Aszadot, sem pedig iráni és orosz támogatóit a további terrortámadásoktól, mind Trump, mind Macron döntése nagy elismerést váltott ki odahaza. Különösen feltűnő például a magyarországinál alig kevésbé pártos amerikai sajtó reakciója: a 10 legnagyobb lap közül hét egyértelműen támogatta Trump döntését, kettő nem fogalmazott meg szerkesztőségi álláspontot és még a New York Times sem ítélte el a támadást, inkább annak jogi megalapozottságát és a szélesebb stratégiától való elszigeteltségét kifogásolta.

Egyedül Theresa May járt rosszul, aki odahaza heves politikai viharba került. Ugyanis a parlamentben sokan kifogásolták, hogy alsóházi felhatalmazás nélkül döntött a fegyveres erők bevetéséről; ráadásul a pártok feletti egységet sem sikerült megteremtenie, a kétes külpolitikai nézeteket valló Jeremy Corbyn munkáspárti vezető ugyanis kilőtte a maga pacifista cirkálórakétáját, amikor azzal utasította el az egész akciót, hogy

bombákkal nem lehet életeket menteni vagy békét teremteni.

Ezért győzött Aszad és Putyin

 1. A rakétacsapás nem rogyasztotta meg a rezsimet

Az igen szűk spektrumú csapás nem érintette lényegesen sem a rezsim, sem szövetségesei harci erejét, és nem befolyásolta azt a gútai hadműveletet sem, melyben – lényegében már a tényleges ellenállás megszűnésével – a rezsim bevetette a klór és szarin keverékéből álló gyilkos keveréket.

2. A Nyugat elismerte, hogy Aszad megnyerte a polgárháborút

Azzal, hogy a szövetségesek szigorúan korlátozták a válaszcsapást, és leszögezték, hogy "nem akartak beavatkozni a szíriai polgárháborúba", lényegében elismerték, hogy bár Aszad vállalhatatlan figura, egész egyszerűen nincs olyan ellenfele, aki mellett érdemes lenne egy átfogóbb hadműveletben gondolkozni. Ezért bár Damaszkusz természetesen a panaszkodott az ország szuverenitásának megsértése miatt, de közben Aszad-párti területeken – talán spontán – győzelmi örömünnepeket tartottak a nagyobb városokban a támadások után.

3. Feltöltötték municióval az orosz propagandát

Az ünneplés részben annak az érzésnek szólt, hogy a Nyugat eszköztelennek tűnik Damaszkusszal szemben, részben pedig az állami médiából harsogó győzelmi jelentésekneknek, melyek állították, hogy

Ezt a sikert az orosz védelemi minisztérium jelentése, a Putyin-párti orosz média híradásai is igazolták. Pedig a támadások intenzitását, a támadók képességeit (például a lokátorok megbénításában) és nem utolsósorban a szíriai légvédelem eddigi teljesítményét (7 év alatt egyetlen külföldről behatoló gépet tudtak lelőni, pedig légtérsértésekből volt néhány) figyelembe véve a sikerpropaganda képtelenségnek tűnik. De egy ilyen korlátozott, nyilvánvaló pusztítást nem okozó csapás esetében a valódi számok lényegtelenek a politika számára – erre jó példa, hogy a szír légvédelem által elhasznált 40 rakétából 38-at csak a támadás után lőttek ki.

A lényeg, hogy a támadás tökéletes alapanyagot szolgáltatott az orosz propagandacsatornák számára

• az "alaptalan" amerikai agresszió elleni szólamokhoz,
• az orosz/szír haditechnikai fölény bizonygatásához, az "ILYET MÉG NEM LÁTTÁL: ÚGY HULLANAK AZ AMERIKAI RAKÉTÁK, MINT A LEGYEK"-szintű videókhoz,
• és az amúgy már kétszer kivont orosz csapatok jelenlétének, illetve az amúgy is masszív orosz jelenlét erősítésének igazolásához.

Kevéssé közismert, de a szíriai háború nemcsak a világ legnagyobb válsággóca, de a világ legnagyobb dezinformációs háborújának színtere is. Minden frakció ezerrel termeli a saját propagandavideóit, és tízezerrel a riválisok rémtetteit bemutató anyagokat. A kormánypropaganda egyik kedvelt módszere az, hogy a vegyi fegyverek bevetését rendszeresen a CIA/MI6/Moszad által alkalmazott dzsihadisták nyakába varrja, azzal vádolva a Nyugatot, hogy így akarnak jogalapot nyerni a szíriai polgárháborúba való beavatkozáshoz. Ezt eddig minden olyan támadásnál eljátszották, melyről azután kiderült, hogy az Aszad-rezsim sara.

Ennek ellenére a dúmai támadás kapcsán sokkal kifinomultabb szinten is folyik a ködösítés: az ENSZ ellenőrei biztonsági okok, meg mindenféle "rendkívüli" hátráltató tényezők miatt még csütörtökre sem jutottak el a mintavételig, de a rezsim közben már befolyásos újságírókat turnéztat, akik szkeptikus beszámolókkal hálálják meg az exkluzív lehetőséget.

Legalább kiderült, milyen távol is vagyunk a világháborútól

A fentiekkel talán sikerült megmutatni, hányféleképpen lehet előnyt kovácsolni 2018-ban egy alapvetően jelentéktelen katonai manőverből. A látszatháborúnak van egy olyan olvasata, hogy a nemzetközi rendszer bottal sem meri már piszkálni a szíriai káoszt, és a konfliktus stabilizálását a konfliktusban érdekelt hatalmakra hagyják, akik (például az Izrael elleni pozíciókért harcoló Irán, vagy az eddig a stabilitás oázisának tűnő autonóm kurd területeket felszámoló Törökország) zömmel magasról tesznek az átfogó megoldásra, és amikor átfogó megoldásokat hirdetnek – mint az asztanai megállapodásokban – akkor azok fabatkát sem érnek, sőt, a valóságban csak kiszélesítik a válságot.

De az amerikai-brit-francia csapásnak és az arra adott reakcióknak van egy másik olvasata: a nemzetközi hatalmak az egyre hangosabb kardcsörgetés ellenére

És az orosz-amerikai viszony fagypont-közeli állapota ellenére legalább a Közel-Keleten jól működnek azok a kommunikációs csatornák, melyek ezt a célt szolgálják.

Borítókép: a Barzah Kutatási és Fejlesztési Központ a támadást követően. Fotó: Reuters.