Index Vakbarát Hírportál

Beült a traktorba, és krumplit ültetett a szlovák kormányfő a találkozó helyett

2018. április 23., hétfő 16:08

Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása óta tüntetés tüntetést követett Szlovákiában, azóta megbukott a kormány, lett új miniszterelnök, és a gyilkosság óta a harmadik belügyminiszter kinevezésére várnak a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom tagjai. Ők azok, akik hetek óta próbálkoznak Peter Pelleginivel.

Az új belügyminiszter a megbukott Robert Fico kormányfő pártjának (Smer–SD) a jelöltje lehet, amit nagyon nem szeretnének a tüntetések szervezői. Ezt mondanák el Pellegrininek, és most kampányt indítottak, hogy felhívják a figyelmét arra, hogy a szlovák kormányfő által adott időpont, május 10-e túl késői, hiszen addig kinevezi majd a belügyminisztert.

„Mielőbb szeretnénk találkozni Pellegrini úrral, mivel ez a téma továbbra is aktuális, a helyzet továbbra is riasztó. A belügyminisztert vélhetően ezen a héten megnevezik, tehát az a terminus számunkra meglehetősen későn van. Azt követően, hogy ezt az időpontot megkaptuk, a hétvégén feltűnt szánunkra, hogy a krumpliültetésre és a hokizásra is tudott időt találni. Mi azt kommunikáltuk, hogy akár vasárnap reggel is hajlandóak vagyunk találkozni, ha neki éppen az az időpont felelne meg. Ez nem történt meg, és ebből kifolyólag ez a sajtóközlemény az egyetlen módja, hogy kommunikáljunk" - idézi a Parameter.sk a mozgalom közleményét.

Azt szeretnék, hogy az "új belügyminiszter semmilyen módon ne kötődjön a Smerhez, mivel nemcsak a kettős gyilkosság kivizsgálására, de rendszer szintű változtatásokra és korrupciós ügyek feltárására van szükség".

Rovatok