Index Vakbarát Hírportál

Már megint új belügyminisztere lett Szlovákiának

2018. április 26., csütörtök 12:50 | aznap frissítve

Andrej Kiska államfő Pozsonyban  Denisa Sakovát nevezte ki belügyminiszternek. Néhány hónapon belül ő a harmadik ezen a poszton.

Robert Kalinák belügyminiszter azután távozott, hogy február végén meggyilkolták  Ján Kuciak oknyomozó újságírót és barátnőjét, és az országban tömegtüntetések kezdődtek. Távozott Robert Fico kormányfő is.

A kabinet széles körű átalakításon esett át, de a Peter Pellegrini vezetésével március végén kinevezett új kormány sem bizonyult sokáig stabilnak. A folytatódó tüntetések hatására néhány hét után Pellegrini belügyminisztere - Tomás Drucker - is lemondott.

A közgazdász végzettségű Saková eddig belügyi államtitkár volt. A legnagyobb kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokrácia párt fiatalabb, feltörekvő nemzedékének képviselője. Több mint tíz éve került a belügyminisztériumba, ahol több poszton is dolgozott.

A februári újságíró-gyilkosságot követő belpolitikai válságban kormányfőként elbukott Fico professzionális választásként jellemezte Sakovát, olyan személyként, aki tapasztalataiból adódóan képes lesz a tárca vezetésére.

A parlament két legnagyobb ellenzéki pártja viszont nem tartja jónak, hogy az a Saková lett a tárca új vezetője, akit a pozsonyi sajtó a márciusban lemondani kényszerült korábbi miniszter, Robert Kalinák jobb kezének minősített.

Szlovákiában az vezetett belpolitikai válsághoz, hogy február végén meggyilkoltak egy fiatal szlovák tényfeltáró, főként adócsalási ügyekkel foglalkozó újságírót, Ján Kuciakot és barátnőjét. A kettős gyilkosság után az országban a rendszerváltozás óta példátlan nagyságú tüntetések kezdődtek, előbb az ügy kivizsgálását követelve, majd kormányellenes jelszavakkal. Május végén Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány is távozik tisztségéből. A főkapitány távozása az előző hetek tüntetéseinek egyik fő követelése volt.

Rovatok