Index Vakbarát Hírportál

Közzétették a levelet, amiben az ETA feloszlatta magát

2018. május 2., szerda 18:24

Egy spanyol online lap, az eldiario.es közzétette azt a levelet, amelyben a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet, hogy döntött szervezetének teljes feloszlatásáról és működésének végleges befejezéséről. A levelet baszk nyelven írták, a dátuma szerint április 16-án, és elküldték különböző számos intézménynek, valamint baszk rendőröknek is.

Az ETA korszaka véget ért, de Baszkföld konfliktusa Spanyolországgal és Franciaországgal nem, mert az nem az ETA-val kezdődött, és nem szűnik meg az ETA útjának lezárultával – áll levélben, amely hangsúlyozza: „Baszkföld most egy új lehetőség előtt áll, hogy végleg lezárja a konfliktus időszakát, és építse a közös jövőt”.

A terrorszervezet írásában felidézi, hogy „az évek során a számos erőfeszítés ellenére sem voltunk képesek megoldásra jutni, sem az ETA, sem a kormány, sem a baszk rendőrök. Ez egy közös felelősség, és az ETA vállalja a ráeső részt ebből”.

A független, szocialista baszk állam megteremtésért több mint 50 évig, véres merényletekkel harcoló szervezet már korábban bejelentette a megszűnését, és egy április 20-i közleményében elismerte felelősségét, és bocsánatot kért az okozott károkért.

Egy nappal korábban a baszk közszolgálati televízió (ETB) nyilvánosságra hozta, hogy május 5-én az ETA bejelenti feloszlatását a Baszkföld francia részén található Bayonne városában nemzetközi közvetítőkön keresztül. A nemzetközi összekötő csoport (GIC) "igazságos és tartós béke" érdekében május 4-én a délnyugat-franciaországi Cambo-les-Bains-ben nemzetközi konferenciát rendez, írja az MTI. Az ETA várhatóan videoüzenet is közzétesz majd feloszlatásáról.

Az ETA 2011-ben jelentette be, hogy felhagy a fegyveres harccal, majd tavaly a megmaradt és elrejtett fegyverarzenáljának lelőhelyeit tartalmazó listát juttatott el a francia hatóságoknak. Egy héttel ezelőtt további fegyvereket és lőszerek nyomára vezették a rendőröket.

Az ETA 858 ember haláláért tehető felelőssé. A terrorcsoport utolsó halálos áldozata egy francia rendőr volt 2010-ben.

Rovatok