Index Vakbarát Hírportál

Kannibál lehet a Fertő tó darabolós gyilkosa

2018. május 3., csütörtök 18:57

Kannibálnak nevezte magát az az osztrák férfi, aki korábban a Fertő-tó nyugati partjánál, az ausztriai Ruszt város közelében, rejtette egy fiatal szlovák nő holttestének darabjait, írja a Euronews.

Az áldozat belső szerveit a 63 éves férfi tóparti kunyhójának fagyasztójában találták meg. A vasúti alkalmazottként dolgozó Alfred U. a vallomásában azt állította: ezeket később meg szerette volna enni.

A nő megcsonkított, fej nélküli, holttestét április közepén találták meg, majd később előkerültek a törzshöz tartozó végtagok, valamint az áldozat feje is. A testrészek akkor már hónapok óta a vízben lehettek.

A gyilkos a vallomása szerint a bécsi Westbahnhofnál találkozott a prostituáltként dolgozó nővel, akit aztán a bécsi otthonában ölt meg. Testét a fürdőkádban darabolta fel, a testrészeket pedig egyesével vitte ki a Fertő tóhoz.

"Nem akartam szándékosan a halálát, csak kértem, legyen kedves hozzám, csókolgasson, simogasson. Ám ő ezt elutasította, sikoltozni kezdett, én viszont nem tudtam elviselni a kiáltásokat, és megfojtottam" – idézi a férfi vallomását a Blikk.

A gyilkos nem volt ismeretlen az osztrák rendőrség előtt: több mint 30 évet ült, miután akkori partnerét többször megerőszakolta, bántalmazta, egy alkalommal még a mellbimbóját is leharapta.

"Nem vagyok rossz ember. Csak azt akartam, hogy a nők szeressenek engem. De nem bántak velem jól " – mondta a férfi, aki saját bevallása szerint boldogabbnak érezte magát a börtönben, mint szabadlábon.

Rovatok