Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó uniós pénzt küldene Közép-Ázsiába, hogy ne jöjjenek onnan migránsok

2018. május 4., péntek 09:37

Magyarország azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió növelje a közép-ázsiai országoknak eddig juttatott támogatást, hogy meg tudják védeni saját határaikat, és ne váljanak az Európa irányában meginduló, főleg Afganisztánhoz kapcsolódó migrációs folyamat tranzitországaivá. Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette ki pénteken Dusanbéban, a terrorizmus és a szélsőséges eszmék visszaszorításáról szóló nemzetközi konferencián.

Szijjártó Péter az MTI-nek telefonon adott interjújában elmondta, hogy az ENSZ, az Európai Unió és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, illetve a tádzsik kormány által közösen szervezett konferencián felszólalva arról beszélt, ma már egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy az európai biztonság Közép-Ázsiában kezdődik. 

Ha az afgánok megindulnak migrációs céllal, akkor leginkább Európa felé indulnak meg. Azért is kiemelten fontos Európa együttműködése Közép-Ázsiával, hogy elejét vegyük egy onnan kiinduló, Európába tartó, alapvetően afgán migrációs hullámnak - mondta Szijjártó Péter. Szorgalmazta, hogy az EU és a közép-ázsiai országok között legyen sokkal szorosabb információs együttműködés, hogy időben ki lehessen szűrni a terroristákat és a terroristagyanús személyeket, akik illegálisan akarnak eljutni Európába.

Európában a biztonsági kockázatok az elmúlt egy-két évtized összehasonlításában most a legnagyobbak, ezért meg kell akadályozni, hogy újabb illegális bevándorlási hullámok induljanak meg az európai kontinens irányában, és ebből a szempontból rendkívüli jelentősége van a közép-ázsiai országokkal való együttműködésnek - mondta Szijjártó Péter. Megemlítette ezzel összefüggésben azt, hogy Pakisztánban is egyre inkább megjelenik az a szándék, hogy eltávolítsák az országból az ott illegálisan tartózkodó afgánokat. 

Szijjártó Péter a dusanbei látogatása alkalmával tárgyalt Emomali Rahmon tádzsik államfővel és Szirodzsiddin Aszlov külügyminiszterrel, Vlagyimir Voronkovval, a terrorizmus elleni fellépésért felelős ENSZ-főtitkárhelyettessel és több térségbeli ország külügyminiszterével. A miniszter oktatási, tudományos és kulturális együttműködésről szóló egyezményt, illetve vízügyi együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot ír alá a tádzsik kormány szakminisztereivel.

Rovatok