Index Vakbarát Hírportál

Eltűnt 1 gramm plutónium az Idahói Egyetemről

2018. május 5., szombat 20:33

Eltűnt nagyjából 1 gramm plutónium az Idaho State University-ről, ami miatt az Amerikai Nukleáris Szabályozó Bizottság (NRC) 8500 dollárra bírságolta az intézményt. Ennyi plutóniumból atombombát nem, de piszkos bombát már lehet készíteni - írja az Independent.

A piszkos bomba nem igazi atombomba, hanem hagyományos robbanószerrel párosított sugárzó anyag, ami a bomba felrobbanásakor radioaktív anyaggal szennyezi be környezetét.

Az egyetem nukleáris kutatásokért felelős vezérigazgató-helyettese szerint az eltűnt anyag nem jelent közvetlen egészségügyi vagy biztonsági kockázatot. Az NRC közleménye szerint ugyanakkor veszélyesnek tartják, hogy az anyag közelébe kerülőket sugárszennyezés érheti. Az egyetem belső dokumentációi 2003-ban tesznek legutoljára említést az eltűnt anyagról, ugyanakkor csak egy tavalyi ellenőrzés során derült ki, hogy az egyetem birtokában lévő plutónium egy része hiányzik.

Az egyetemen a nukleáris hulladéktárolás biztonságának javítását célzó, valamint olyan kutatásokat végeztek, amik az országba csempészett sugárzó anyag hatékonyabb felismerését segítették elő.

Rovatok