Index Vakbarát Hírportál

Macron sajnálja, Netanjahu üdvözli Trump döntését

2018. május 8., kedd 20:59 | aznap frissítve

Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép a 2015-ben kötött iráni atomalkuból, amit az USA mellett Ororszország, Kína, Franciaország, Németország és Nagy-Britannia is aláírt. Az alku után felfüggesztették az addig érvényben lévő, Teheránnal szembeni nyugati szankciókat. Trump döntésének hátteréről itt írtunk részletesen, ebben a cikkben a világ vezetőinek reakcióit gyűjtöttük össze.

 Az iráni állami tévében a bejelentést azonnal

JOGTALANNAK, TÖRVÉNYTELENNEK NEVEZTÉK AMELY ALÁÁSSA A NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁSOKAT.

Haszan Róháni iráni elnök közölte, az iráni atomprogramról kötött szerződésből történő amerikai kilépés ellenére Irán egyelőre tartja magát az egyezményben foglaltakhoz és kész folytatni a munkát a többhatalmi szerződést aláíró többi országgal. Baljósan azt is közölte, alku hiányában Irán újból nemzetközi megfigyelők és mindenféle megkötés nélkül fogja folytatni az urándúsítást.

Franciaország, Németország és Nagy-Britannia is sajnálatosnak tartja az Egyesült Államok döntését, hogy felmondta az iráni atomegyezményt, de kész együttműködni egy átfogóbb megállapodás kidolgozásában, írja az MTI. Emmanuel Macron francia elnök a Twitteren bejelentette, hogy Párizs olyan, az iráni atomprogramról szóló szélesebb megállapodáson fog dolgozni, amely lefedi majd az iszlám köztársaság regionális tevékenységét, illetve ballisztikusrakéta-programját is.

Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő leszögezte, hogy az Európai Unió továbbra is elkötelezett az Iránnal kötött nukleáris megállapodás fenntartása mellett.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke rövid Twitter-posztjában szintén megerősítette Macront, mikor közölte: az unió egységes európai állásponttal fog válaszolni az amerikai elnök döntésére.

Dmitry Polyansky, Oroszország ENSZ-nagykövete csalódottságát fejezte ki a bejelentés után. Újságírói kérdésre elárulta, az sincs kizárva, hogy Oroszország összehívja az ENSZ Biztonsági Tanácsot, hogy megvitassák az amerikai fél döntését. "Mindenféle lehetőség szóba jöhet" - árulta el.

Antonio Guterres ENSZ-főtitkár szintén egyet nem értését fejezte ki, és arra szólította fel az atomalkut aláíró többi országot, hogy továbbra is tartsák magukat az abban szereplő irányelvekhez.

Törökország kedd este már be is jelentette, hiába akarja Trump visszaállítani a gazdasági szankciókat, Ankara folytatni fogja a kereskedelmet Iránnal, és ezért senki másnak nem tartozik magyarázattal, jelentette ki kedden Nihat Zeybekci török gazdasági miniszter. "Folytatjuk kereskedelmünket Iránnal a lehetséges keretek között, és erről senkinek sem fogunk számot adni" - mondta Zeybekci.

Barack Obama, aki az iráni alku megkötését amerikai elnökként támogatta még 2015-ben, hosszú közleményben reagált utódja bejelentésére, amiben tévedésnek nevezte azt. "Nagyobb biztonságban éltünk az elmúlt években, amióta megkötöttük az alkut" - írta. Obama szerint az alku nélküli forgatókönyvek a következők: egy atomfegyverrel rendelkező Irán, vagy egy újabb háború a Közel-Keleten.  Szerinte ha az iráni atomprogramot szabályozó mechanizmusok elvesznek az alkuval együtt, akkor eljöhet a nap, amikor az USA-nak döntenie kell, hogy megtűr egy atomfegyverrel rendelkező Iránt, vagy háborúba indul ellene.

Netanjahu örül

Ezzel szemben Benjámin Netanjahu izraeli elnök jelezte, hogy nagyra értékeli és örül Trump döntésének. Netanjahu azt is kijelentette, hogy a 2015-ös nukleáris megállapodás pénzeket  biztosított Iránnak, és lehetővé tette, hogy nukleáris bombák teljes arzenáljához elégséges uránt dúsítson. (Izrael az amerikai elnök bejelentése után pár órával rakétákat indított Szíria felé.)

Szaúd-Arábia szintén üdvözölte a hírt. A szaúdi külügyminisztérium kedd este kiadott közleménye szerint Irán arra használta fel a többhatalmi szerződés nyomán a szankció feloldásából származó gazdasági előnyöket, hogy destabilizálja a közel-keleti térséget.

(Borítókép: Netanjahu és Trump 2018 márciusában Washingtonban - fotó:  Mandel Ngan / AFP)

Rovatok