Index Vakbarát Hírportál

Megnyílt az út az olasz kormányalakítás előtt

2018. május 9., szerda 22:37

Silvio Berlusconi, a márciusi olaszországi parlamenti választásokon győztes jobboldali partnerségben részt vevő Forza Italia elnöke szerda este közölte: szabad utat ad a vele szövetséges Ligának, hogy megpróbáljon kormányt alakítani az Öt Csillag Mozgalommal (M5S), de egyúttal közölte, hogy az általa vezetett tömörülés nem fogja támogatni a koalíciót, írja az MTI. Ezzel a bejelentéssel Berlusconi megnyithatja az utat a hónapok óta húzódó kormányalakítás előtt, hogy napokon belül új kormánya legyen Olaszországnak, véget vetve a kilenc hete tartó patthelyzetnek, amelynek feloldására Sergio Mattarella államfő szakértői kormány kinevezését javasolta. Azt előre tudni lehetett, hogy Berlusconiból miniszterelnök biztosan nem lesz, mert elítélték adócsalásért, és 2019-ig a közügyektől is eltiltották.

A március 4-i választásokon a legnagyobb pártként végző Öt Csillag Mozgalom többször is hangoztatta: készen áll a Matteo Salvini vezette Ligával kormányozni, de kizárja az együttműködést a Liga vezette szövetséghez tartozó Silvio Berlusconival és pártjával. Salvini rendre visszautasította ezt, és közölte, hogy Berlusconi jóváhagyása nélkül nem kezd tárgyalásokat. "Bizonyára nem mi leszünk azok, akik vétót emelnek" - fogalmazott szerda esti közleményében Berlusconi, aki közölte azt is, hogy helyi szinten továbbra is együttműködnek majd a Ligával.

Sergio Mattarella államfő öt, kudarcba fulladt kormányalakítási konzultációs kör után hétfőn bejelentette, hogy a pártok közötti megállapodás hiányában szakértői kormányt nevez ki, amely decemberig vezetheti Olaszországot. Ennek tagjait az államfő szerdán készült megnevezni, a Liga és az M5S azonban haladékot kért egy esetleges koalíciós megállapodás tető alá hozására.

Populisták mindenhol

Az eredetileg baloldali populista, euroszkeptikus és euróellenes 5 Csillag Mozgalmat 2009-ben alapította a szókimondó humorista, Beppe Grillo. 2010-ben indultak először választáson, de 2013-ban már 25,5 százalékukkal a legnagyobb párt lettek, aztán 2016-ban megszerezték a római főpolgármesterséget is.  Az elitellenes mozgalomból és protestpártból az olasz politika egyik meghatározó erejévé előlépő M5S vezetését tavaly szeptemberben megszerző Luigi Di Maio több kérdésben is finomított a párt álláspontján, a centrumhoz akarta közelíteni a mozgalmat. A korábbi radikális euroszkepticizmus helyett megválogatottabban kritizálta az EU-t, és a piacok megnyugtatására azt is elmondta, hogy egyelőre nem léptetné ki Olaszországot az euróövezetből. A márciusi választáson az elemzők szerint a minimumjövedelmet biztosító programjuk miatt taroltak.

Újabban az Északi Liga is mérséklődött, amióta a radikális párt lett a vezető jobboldali erő Olaszországban, együttműködő stílusra váltott a pártvezér, Matteo Salvini: nem lépne ki az EU-ból és az euróövezetet sem hagyná el rögtön, nyilatkozta. Az uniós kérdések helyett inkább olyan kormányati intézkedésekről igyekszik beszélni, mint a 15 százalékos egykulcsos jövedelemadó, valamitn az oktatási, igazságügyi és nyugdíjreform.

Silvio Berlusconi szerdai bejelentésével úgy néz ki, már semmi akadálya, hogy megkezdődjenek a kormányalakításról szóló tárgyalások az Öt Csillag Mozgalom és a Liga képviselői között. De az továbbra is nyitott kérdés, hogy koalíciós kormány lesz, vagy Salvini korábbi javaslatát érvényesítik, ami szerint ellenzéki képviselők fogják támogatni a kormányzati politikáját az olasz parlamentben.

Rovatok